Több mint félezer érdeklődőt vonzott a Hacktivity 2009

forrás Prim Online, 2009. szeptember 28. 14:19

Az eddigi legnagyobb résztvevőszámmal és érdeklődéssel zajlott 2009. szeptember 19-20-án a Gólyavár Rendezvényközpontban a Hacktivity 2009 konferencia. Idén szám szerint már 513-an voltak kíváncsiak a hatodik alkalommal megrendezett eseményre, amely idén is a „felhasználóbarát IT biztonsági konferencia” jelzőt kapta, egyértelműen kifejezve, hogy a szakmaiság nem jelenti azt, hogy az itt elhangzó információk ne szólnának az IT szakemberek mellett ugyanúgy a felhasználóknak is.

A kétnapos Hacktivity 2009 előadásai az IT biztonság szinte minden területével foglalkoztak. A legnyilvánvalóbb kérdések, a számítógépes vírusok- és egyéb kártékony programok elleni védekezés mellett terítékre került a hálózatbiztonság, az adatbázisok biztonsági kérdései, az adatvédelem informatikai biztonsági vonatkozásai, valamint az internetes bűnözés és természetesen a hackerek működésével kapcsolatos jogi kérdések is.

Sok előadó saját fejlesztést mutatott be, ami igazán dicséretes trend, s biztosra vehető, hogy a konferencián elhangzott újdonságok jó része jelentős publicitást kap majd a nem is túl távoli jövőben.

Nagy sikert arattak a külföldi előadások is, amelyek számát a jövőben érdemes tovább gyarapítani, hiszen ma már az angol nyelv a konferencialátogatók körében egyre kevésbé okoz problémát, sőt tolmácsok bevonásával a rendezvény akár regionális eseménnyé is válhat az érdeklődés nagyságát érzékelve.
Az előadók prezentációs technikája is sokat fejlődött az elmúlt évekhez képest, így folyamatosan fenn tudták tartani az érdeklődést, s sikerült elérni, hogy a nem kifejezetten szakmai közönség is lépést tudjon tartani az elhangzottakkal. Külön is említésre méltó, hogy a jogi, adatvédelmi szekció az idei rendezvény egyik leghangsúlyosabb témakörévé lépett elő.

A konferencia előkészítésébe és szakmai programjába sikeresen beilleszkedtek a szakmai szervezetek és a szakirányú oktatási intézmények is, s ha a jövőben is sikerül ezt a trendet tartani, akkor a Hacktivity minden bizonnyal katalizátora lehet a szervezetek fejlődésének.
A szerencsés helyszínválasztásnak és a konferencia immáron hagyományosan laza stílusának köszönhetően a kétnapos esemény hangulata még jobb volt, mint eddig bármikor, pedig sokan úgy tartották, hogy ezt nehéz már fokozni. Jövőre talán azon kell gondolkodni, hogy hol találjuk meg azt a helyszínt, ahol az ideinél is jelentősebb hallgatóság kényelmesen elfér majd…

Az ez évi konferencia tehát siker, átmenet egy korábbi koncepcióból egy újba. A régi szervezőket elismerés illeti, amiért létrehozták, életben tartották és felnevelték a rendezvényt. Az új rendezők előtt pedig ott a lehetőség, hogy európai sikereket érjenek el vele.

A Hacktivity megérett rá.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32