Chrome netbookok még az idén ősszel?
A Shanzai internetes híroldal úgy értesült, hogy a kínaiak saját tervezésű Loongson processzorukat használnák a szóban forgó mini-laptopokban, amelyet amúgy eredetileg Linux szoftverhez fejlesztettek ki. Az ARM csipekhez hasonlóan MIPS-alapú Loongson 2F CPU-architektúra a fejlesztők szerint alkalmas lesz a Google Chrome megfelelő futtatására és a netbook-ok mellett az ultra-kompakt laptopoknál és asztali PC-knél is versenyképes alternatívát jelenthet az Intel Atom és más hasonló processzorokkal szemben. A lapkával szerelt jelenlegi termékeken, mint például kormány által jelentősen támogatott Lemote nevű gyártó Yeelong noteszgépén vagy a Fullong Mini-n olyan előre telepített Linux program fut, ami kritikák szerint nem üti meg az elfogadható szintet, így ezekhez képest a Chrome OS mindenképpen jelentős javulást, illetve kiugrási lehetőséget jelentene.
A Google a maga részéről egyelőre nem kommentálta a fenti hírt, így a cég hivatalos álláspontja továbbra is az, hogy az első Chrome operációs rendszerű számítógépek a legkorábban is csak valamikor jövőre várhatók. Tekintettel arra, hogy a szoftver még korántsem nevezhető véglegesnek, mindez logikusnak is tűnik, ugyanakkor meglehet, hogy a cég mégiscsak valami meglepetésre készül, amiről a kínaiak kiszivárogtattak valamit.
Kapcsolódó cikkek
- Csinálj Notebook-ot az iPad-ből!
- Előretör az AMD a fogyasztói piacon
- A krumplinál is gyorsabb a Chrome
- Drágulnak a notebook-akkuk
- Már kapható az MSI GE600 játéknoteszgép
- A Samsung megoldja a hordozható számítógépek pixelhibaproblémáját: kicseréli a notebookot
- Levágja a http-t az új Chrome
- Útitárs fiataloknak
- HP Mini 210-es netbookok átlag fölötti tudással
- Megújult az Apple MacBook Pro terméksorozata
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.