Az Apple rendesen leszólta a Windows 7-et

Genda Csongor Zoltán, 2009. október 27. 08:00

Nemrég Steve Ballmer bírálta élesen az iPhone-t, most az Apple is visszavág, és egyenesen antikvitásnak titulálták a konkurens cég forradalmian új operációs rendszerét.

Brian Croll, az almás cég Mac OS X globális termékmenedzsere nem fogta vissza magát, amikor ostorcsapásszerű verbális ütésekkel sújtotta a Microsoft-ot, jelen beszédében a Windows 7 került a riválisgyalázó gépezet célkeresztjébe, ugyanis azt nyilatkozta a sajtónak, hogy vállalatuk szerint az új MS-termék nem több egy bonyolult, drága és antik elemekre épülő átláthatatlan rendszernél, amely csak fejfájást okoz a felhasználóknak, akárcsak a korábbi verziók. A szakember úgy véli, hogy számos elégedetlen Windows-felhasználó nem fog a 7-re frissíteni, hanem végső búcsút int redmondnak, és Mac-re vált. Croll leginkább az e-mail, chat és fotómenedzser programok hiányát emelte ki, melyek mind megvannak az Apple operációs rendszereiben. Végső sorban tehát elhangzott a konklúzió is a menedzser szájából, miszerint a Seven mégis csak egy újabb Windows, amely az évek során nem sok változáson ment át. Croll beszédében minduntalan a Mac OS-t fényezte, melynek megvásárlására ösztönözte a felhasználókat. Nem csoda, hiszen egy termékmenedzsernek ez a dolga...
 

Kulcsszavak: Apple Mac Windows 7

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32