Rövidesen: új termékkategóriával jelentkezik magyarországon a Samsung
A Samsung belépése a notebookok és netbook-ok piacára nem éri váratlanul a hozzáértőket: hazánkban 2008 harmadik negyedévében a notebook eladások már meghaladták a desktop PC értékesítéseket. Így a félvezetők, a telekommunikáció és a digitális média területén világelső vállalat most fontos lépést tesz a fogyasztói elektronika egy újabb szegmensében: miután világszinten sikeresen bevezetésre kerültek a hordozható számítógépek, most bekapcsolódik a hazai forgalmazásba is.
A netbook-ok legnagyobb problémáját továbbra is az akkumulátor jelenti: a gyártók egymással versengve törekszenek minél kisebb súlyú, minél hosszabb élettartamú akku beépítésére. A Samsung ezen a területen is több újdonsággal örvendezteti meg vásárlót: a jövő év elején megjelenő új netbook-szériák a világ élvonlába tartoznak, és olyan extrákkal vannak felszerelve, mint az akár 12 órás akku és a teljes szélességű LCD kijelző.
A netbook-ok iránti kereslet stabilan emelkedik hazánkban is, ez az eszköz azoknak jelent megoldást, akik utazás közben – vagy irodájuktól, otthonuktól gyakorta távol – is teljes értékű számítógépes munkát, zavartalan internet-kapcsolatot igénylő kommunikációt kívánnak folytatni, s mindezt a könnyű hordozhatóság előnyét is élvezve kívánják megtenni Az eredetileg oktatási célokra – illetve második PC-nek – készült netbookok 7 inch-es kijelzője a múlté, ma már a 9-10 inch-es, 1GB RAM memóriával és 160GB HDD-vel rendelkező modellek uralják a netbook piacot.
A netbook-okat előszeretettel használják mobil internet hozzáféréssel, s részben e kategória népszerűségét is jelzi, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által közzétett mobilinternet-gyorsjelentés szerint 2009 első kilenc hónapjában 273 ezerrel bővült a három magyarországi szolgáltató mobilinternet-előfizetéseinek száma.
A hordozható számítógépek világpiacát is a netbookok tartják növekedési pályán. A Samsung az Egyesült Királyságban január és augusztus között a hordozható számítógépek piacának 7,6 %-át mondhatta magáénak, amelynek több mint a felét tették ki a netbook-ok. Németországban az arány még jobban eltolódott a netbookok irányába, ott a 8%-os piaci részesedés 65%-a a netbook eladásokból származott. Az előrejelzések szerint globálisan idén a netbook-ok forgalma megduplázódik: a piacon minden ötödik eladott hordozható számítógép netbook termék lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Csinálj Notebook-ot az iPad-ből!
- Előretör az AMD a fogyasztói piacon
- A Samsung megoldja a hordozható számítógépek pixelhibaproblémáját: kicseréli a notebookot
- Samsung R és N sorozatú noteszgépek
- Három új Samsung noteszgép Intel Core i5 lapkákkal
- Tíz százalékos részt akar a Samsung a hordozható gépek piacán
- 3-3 új notebook/netbook a Samsungtól
- Új R-sorozatú Samsung noteszgépek
- Samsung netbook 12 órás üzemidővel
- Samsung OLED noteszgépek jövőre
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.