Létrejött ­a Nemzeti Segélyvonal

Kovács Attila, 2009. november 27. 17:50

A Magyar Telekom T-Home/T-Mobile kommunikációs igazgatósága az NSV létrejöttéről tájékoztatta ma szerkesztőségünket. Lakossági Szolgáltatások otthonokhoz kapcsolódó (T-Home-), illetve mobil kommunikációs (T-Mobile-) vonalairól, a Magyar Telekom hálózatából hívható Nemzeti Segélyvonal (NSV) célja, hogy sokakat érintő, váratlan katasztrófa vagy vészhelyzet esetén a lakosság azonnal megsegíthesse a bajbajutottakat. A 1752-es hívószám tárcsázásával elérhető NSV újdonsága, hogy segítségével a támogatások gyorsan, néhány napon belül, készpénzben, szakszerűen és nyilvánosan jutnak el a kárvallottakhoz.

A Nemzeti Segélyvonal Alapítvány kuratóriumában az öt legnagyobb magyar karitatív szervezet – a Katolikus Karitász, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt – valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetői döntenek a gyűjtések meghirdetéséről és az adományok felhasználásáról.

Két rendkívüli esemény közötti időszakban az alapítvány készenléti számláján fogadja a működését segítő és a jövőben bekövetkező tragédiák áldozatainak szánt adományokat.
Az alapítvány által működtetett www.nsv.hu honlapon folyamatosan nyomon lehet követni a hívásszámok alakulását, ahol a működés részleteiről, például az adományozás után igényelhető adóigazolásról is tájékozódni lehet.

„A Magyar Telekom sokrétű adományozási és támogatási tevékenységet végez, ennek folyamatába illeszkedik a Nemzeti Segélyvonal létrehozásában és működtetésében vállalt aggregátori szerepünk” – mondta Winkler János, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgató-helyettese. A Nemzeti Segélyvonal Alapítvány 1752 telefonszámának hívásával gyorsan és közvetlenül 250 forintot lehet adományozni, amely hívószám jelenleg csak a Magyar Telekom vezetékes és mobilhálózatából, a T-Home és T-Mobile vonalain hívható.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Karácsony a virtuális térben

A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.

2024. december 17. 20:24

A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be

A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.

2024. december 17. 18:56

Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric

Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt. 

2024. december 17. 17:01

Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben

Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.

2024. december 17. 14:59

5+1 tipp, hogy ne a kukában végezzék a gondosan elkészített ünnepi fogások

Közelednek az ünnepek, ezzel pedig az év legnagyobb sütés-főzési szezonja, amikor bizony néha hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Arra törekszünk, hogy minden vendégnek bőségesen jusson a finom falatokból, az ünnepek után viszont azon kaphatjuk magunkat, hogy maradékok tömkelege lepi el a hűtőnket, amik aztán néhány nap után végül a kukában végzik. Az LG Magyarország szakértői most összegyűjtötték a leghasznosabb tippeket, ha idén szeretnénk elkerülni a pazarlást.

2024. december 17. 13:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14