HD sisakkamera vízálló kivitelben

Kiss Ádám Zoltán, 2009. december 7. 18:55

A sportteljesítmények nagyfelbontású rögzítésének már a víz sem szab gátat, elképesztően kis méretű eszközökből csalhatunk ki kitűnő felvételeket, extrém körülmények között.

A sisakkamerák kategóriájában hamar megjelenő nagyfelbontású eszközök jól mutatják, hogy a technológia már bőven megérett szinte bármilyen alkalmazásra. A rendkívül praktikus eszközöket legtöbben talán a Formula 1-es versenyek közvetítéséről ismerik, ahol megjelenésük egészen új nézőpontot hozott a tévénézők szobáiba. Az akkor láthatóan még a tévék felbontásánál is rosszabb képet produkáló kamerák gyorsan adoptálták a HD technológiát.

Jó példa erre a ContourHD kameracsalád a VholdR-től, melynek nagyobbik tagja már a 1080p-s Full HD világban is otthonosan mozog. Ezeket az elérhető árú apró sisakkamerákat használhatjuk a jövőben az eddigieknél sokkal extrémebb körülmények között, hiszen a két modellhez megjelent egy teljesen új vízálló tok. Az ilyen tokok egyik hátránya, hogy például a digitális eszközök világában sokszor majdnem még egyszer ki kell fizetnünk a gép áráért beszerzésükkor, ám a VholdR nem ezen szeretne meggazdagodni, a tok mindössze 39 dollár 99 centtért beszerezhető.
 

Kulcsszavak: kamkorder

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36