Életbelépett a francia kalóztörvény

Kiss Ádám Zoltán, 2010. január 2. 10:25

A Franciaországban az illegális letöltés visszaszorítására tavaly hosszú vita után mégis elfogadott törvény hivatalosan is életbelépett, nagy kérdés, milyen módon tartatják be és milyen hatásai lesznek.

Mint emlékezetes, a törvény korántsem simán született meg, sőt kifejezetten nehézkes folyamat eredménye volt. Az első változatok nem jutottak át a törvényhozáson, majd az Európai Unió is úgy nyilatkozott, hogy az információhoz való jog magasabb rendű, mint a jogtulajdonosok követelései jogvédett tartalmak törvénytelen felhasználásakor. Ennek ellenére a helyi kiadói és filmstúdiók érdekeit képviselő lobbi erős nyomására a törvényt végül mégiscsak elfogadták, és január egytől már elvben alkalmazható is. A gyakorlatban úgy képzelték el működését, hogy az illegálisletöltő először egy figyelmeztető e-mailt, majd egy levelet kap, és ha ezek után sem hagy fel tevékenységével, akkor meg kell jelennie a bíróság előtt. Mindez szép és jó, de több gyakorlati gond is akad vele. Az egyik, hogy eddig csak az illegális feltöltőket büntették, ami sokkal egyszerűbb, hiszen a tartalmak feltöltése tisztábban kezelhető. Most a letöltőkről is szó van, márpedig nem mindenki látja át a szerzői jogvédelem kérdéseit. További probléma, hogy a bíróság elé citált internetezőtől megvonhatják az előfizetésének használati jogát. Ez éppen az EU egyik nagy problémája volt a törvénnyel, hiszen miközben eurómilliárdokat költenek a digitális esélyegyenlőségre, vagyis hogy minden településen teljes internetes lefedettség legyen, a bíróságok meg éppen elkezdenék kikapcsolgatni az előfizetéseket. Természetesen jobban belegondolva azonnal kiderül, hogy a név nélkül vásárolható előre feltöltött kártyával fizetett mobil hozzáférések követése szinte lehetetlen, így nem túlzás azt jósolni, hogy az új rendszer, amennyiben tényleg alkalmazzák, nagyon sokba fog kerülni, és mégis könnyen kijátszható lesz.
 

Kulcsszavak: jog média szerzői jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32