Bocsánatot kért a Google a kínai íróktól

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 11. 09:40

Nyilvánosan kért bocsánatot a Google kínai íróktól, amiért szerzői hozzájárulás nélkül tette közzé azok műveit. Az internetóriás közleményét vasárnap tették közzé a Kínai Írószövetség (CWA) honlapján.

A Google elismerte, hogy online könyvtárába kínai szerzői jogvédelem alatt álló könyveket másolt, és azt is, hogy utólagos tárgyalásai az elégedetlenségüknek hangot adó kínai szerzőkkel nem voltak kielégítőek, s ezért bocsánatot kér. A dokumentum szerint a keresőóriás továbbra is szolgáltatása fontos részének tartja a kínai könyvek közreadását és a felmerült nézeteltérést a kínai szerzői jogvédők illetékes társaságának közvetítésével szeretné tisztázni. A Google egyben ígértet tett arra, hogy a jövőben tartózkodni fog a kínai írók könyveinek engedély nélküli szkennelésétől. A cég a jövőbeni együttműködési megállapodás tervezetének benyújtására készül, a megállapodásra várhatóan júniusig sor kerül.

 A CWA illetékese Jang Cseng-cse (Yang Chengzhi) a Hszinhua hírügynökségnek úgy fogalmazott, reméli, hogy a bocsánatkérés őszinte és ígéretét a cég teljesíteni fogja. A CWA nem kíván közvetlen tárgyalásokba bocsátkozni, hanem egyelőre várja a "kielégítő ajánlatot".

 Korábbi kínai becslések szerint a Google mintegy 18 ezer kínai könyvet digitalizált és helyezett el a könyvtárában. "Mindez történt a kínai írók tájékoztatása nélkül, és anélkül hogy fizettek volna érte. Eddig még egyetlen szerzőt sem találtunk, aki felhatalmazta volna a Google-t művének beszkennelésére" - nyilatkozta még októberben Csang Hung-po (Zhang Hongbo) a írásművekkel foglalkozó kínai szerzői jogvédő társaság (CWWCS) főigazgató-helyettese.

 A Google által 2009 végén rendelkezésre bocsátott adatok szerint a Google Book a kínai könyveket 80 ezer kategóriában tette hozzáférhetővé, s 2600 olyan szerző érintett, akik tagjai az írószövetségnek, de a lista még nem teljes. 2009 novemberében az írószövetség hivatalosan bejelentette, hogy ki kíván állni az írók szerzői jogaiért. A nevükben eljáró CWWCS eddig három tárgyalást folytatott az amerikai céggel, a negyedik január 12-én várható.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32