Kiemelkedő digitalizálási munka a Zala Megyei Levéltárban
Digitalizálták és interneten hozzáférhetővé tették a Zala megye helytörténeti lexikon 26 doboznyi, 15 ezer oldalnyi kéziratos gyűjteményét. A lexikon - amely könyvalakban sohasem jelent meg - a megye településtörténeti kutatásának kiinduló anyaga, melyben az Árpád-kortól egészen az 1996-os évekig megtalálható a legfontosabb történelmi események, források kivonata.
Az Országos Levéltár honlapján júliustól elérhetők lesznek az 1526 előtti, zömében pergamenre írott, latin nyelvű Zala megyei oklevelek is. Megkezdődött a 440 oklevél kivonatolása és fordítása is. Néhány éves kutatási program után így után bárki számára
elérhető lesz valamennyi középkori latin nyelvű oklevél magyar nyelvű kivonata is.
Káli Csaba igazgatóhelyettes a levéltár elmúlt évi munkájáról elmondta; az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kap az iratok a feldolgozása. Az iratanyagot segédletek készítésével teszik kutathatóvá, feldolgozhatóvá. Többszáz folyóméternyi dokumentumhoz már elkészült az elektronikus segédlet, így ezek az interneten is elérhetők.
A megyében közel 400 intézmény - hivatalok, önkormányzatok, iskolák, gazdasági szervezetek - iratait követik nyomon. A majdan történeti értékkel bíró iratok 15 év után kerülnek a levéltárba. Az elmúlt évben 231 méternyi dokumentum érkezett a levéltárba, ahol
jelenleg 10 879 méternyi - közel 11 folyókilométernyi - iratot őriznek.
Káli Csaba megemlítette, hogy az elmúlt évben három könyvet jelentetett meg a levéltár Zala megye első írásos említésének 1000 éves évfordulójára, a Zalai gyűjtemény sorozatban pedig négy új kötet látott napvilágot.
Molnár András igazgató hozzáfűzte: az elmúlt évben megrendezett Degré Alajos emlékülés anyagáról idén konferenciakötet jelentetnek meg. Májusban tudományos konferenciát rendeznek Zalaegerszeg rendezett tanácsú válásának 125. évfordulója alakalmából, és egy
történeti tanulmányokat tartalmazó kötetet is kiadnak.
Ősszel Pártok, választók, képviselők címmel választástörténeti konferenciát rendeznek, melynek keretében az országgyűlési választások Zala megyei történetét dolgozzák fel a reformkortól napjainkig. A levéltárosok, történészek mellett politológusokat, szociológusokat kértek fel.
Az év második felében a múzeumok vándorkiállításához kapcsolódva a magyar polgárosodás 1867-1918 közötti időszakáról gyűjtenek forrásokat, amit digitalizált formában mutatnak majd be.
A Zalai gyűjtemény sorozatban kiadják a Muraközi uradalom és gazdasága és társadalma a XVII-XVIII. században című forráskiadványt, amely döntően Bécsben feltárt, latin és magyar
nyelvű forrásokat közöl. A magyar szöveget horvát és német nyelvre lefordítatták, így négynyelvű kiadvány jelenhet meg.
Molnár András beszámolt arról is, hogy a levéltár költségvetése idén várhatóan 92,5 millió forint lesz, amely a pályázati forrásokkal, támogatásokkal évközben kiegészülhet 10-15 millió forinttal.
Az igazgató hozzáfűzte; várhatón júniusban elkezdődik és jövő év májusában befejeződik a levéltárat magába foglaló épületegyüttes rekonstrukciója.
Kapcsolódó cikkek
- NFÜ: kiépülnek az önkormányzati e-szolgáltató központok a régiókban
- Hét regionális központja lesz az e-önkormányzati szolgáltatásoknak
- 12 külhoni szervezet eMagyar/eRégió pontjai nyertek támogatást
- Nyár közepén indul az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer
- Interneten is kutathatók lettek a középkori oklevelek
- Elrendelte a kormány az NDK megvalósítását
- Kétezer nyílt forráskódú alkalmazás a közszektor számára
- Huszonkétmillió "eltűnt" e-mailt kutattak fel a Bush-kormány idejéből
- Elkészült a Természetvédelmi Információs Rendszer
- Cél a hatékony és ügyfélbarát közigazgatási szolgáltatás
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.