Akik fél év alatt nagyhatalommá tették Magyarországot

forrás Prim Online, 2010. január 25. 09:20

Megmértem a választási lázamat, de szerencsére semmi komoly. Ám tudom, hogy fontos a megelőzés, ezért lehoztam a padlásról néhány négy évvel ezelőtti ígéretet, elfér a nappaliban, s jól jöhet egy kis hőemelkedés esetén. Éppen azon merengtem, hogy a szezon elmúltával talán selejtezni is kellene, hogy legyen helyük az ideieknek, amikor a gépem fontos e-mailre figyelmeztetett. Nem akárkitől érkezett! eMagyarország volt eMNB elnöke kérte a támogatásomat. Nem ígért semmit, viszont tényekkel bizonyította, hogy Európa térképén már a mi ceruzánk rajzolja át a határokat, már nem elszenvedői, hanem győztesei vagyunk a csatáknak, és bátran támadunk bárkire, aki elénk áll. Néhány karizmatikus elnök, gazdasági zseni és pénzügyi guru, közlegények serege, diplomata, kém és politikusok együttműködése révén fél év alatt felépítettek egy erős Magyarországot.

Quicksilver, eMagyarország volt elnöke ekképpen vázolta a múltat és a jelent: „eMagyarország történetének mélypontján majdnem megszűnt létezni, csak a szoftver bugja mentette meg attól, hogy Románia teljesen elfoglalja. Visszaszorultunk Győrbe, Budapesten román zászló lengett, Szeged búzamezőin román cégek arattak, az elkeseredett játékosok egymás után hagyták abba a játékot - eMagyarország a vég kezdetén állt, kilátások, remények nélkül, hogy a nagyhatalom Romániától valaha is visszaszerezhetjük az országot. Egy nyitott, de csaták nélkül, üresen kókadozó háború, értelmetlen, sehová sem vezető béketárgyalások, ahol az erő pozíciójából tárgyaló románok lehetetlen feltételeket kértek volna. Reménytelenség, vereség, kilátástalanság - ez volt eMagyarország fél évvel ezelőtt.


Mára már eMagyarország lakosságban az eVilág negyedik legnagyobb országa, amelyik nemcsak hogy visszaszerezte, harcban, csaták sorában visszafoglalta régióit Romániától, de nem állt meg, és folytatja a hódítást, Ukrajna, Lengyelország, Románia felé, aktívan segítve ezzel indonéz szövetségeseinket, a PEACE GC szövetség harcait. Európa térképén már a mi ceruzánk rajzolja át a határokat, már nem elszenvedője, hanem győztesei vagyunk a csatáknak, és bátran támadunk bárkire, aki elénk áll. Szavazóink veszélyt jelentenek az ellenséges országokra, a politikai hatalomátvétel fenyegetése egyben diplomáciai alkupozíció is, szavunkat tisztelik, gazdaságunkat félik, hiszen még fontos nyersanyagok nélkül is erősebb mint sok más országé. A régi, csalódott játékosok is visszatértek, az újak beözönlöttek és felemelték az országot, és együtt erőssé tették - kilátásaink már nagyhatalmiak, reményeink rózsásak, vágyaink messze néznek a határokon túl.”
Bár jelenleg 23 ezren küzdenek hazánkért, ám hogy még nagyobb hatalom lehessünk, fontos az utánpótlás!

 

eMagyarország: Ilyen volt, ilyen lett (Index)


„Végül is csak azt csináljuk, amit a valóságban is - mégis mennyire más ez itt! Nem csak azért, mert hol az ország létéért kell küzdeni, hol meg világbirodalom vagyunk. Nem elsősorban ez húz oda minket nap mint nap a képernyők elé. Hanem a közösség, az emberek, a barátok és ellenfelek. Akikkel néha veszekedünk - főleg választások idején -, néha együtt ujjongunk, mert legyőztük az USA-t vagy elfoglaltuk Erdélyt, néha meg összejövünk egy igazi találkozóra egy pesti vagy szegedi kiskocsmában - akik végérvényesen részesei lettek az életünknek ezen a nagyszerű és sokszor oly igazinak tűnő szerepjátékon keresztül” – világította meg a rejtélyes helyzetet az exelnök.


Mindenesetre itt nagyon keményen a tettek beszélnek, és nem a szórólapok. (Hm, ha a szórólapok beszélni tudnának…! Talán majd négy év múlva…) Szóval ha valaki úgy gondolja, szívesen támogatná további nagyhatalmi törekvéseinket, vagy egyszerűen csak egy játékosan komoly közösséget keres, csatlakozzon!


http://www.erepublik.com/en/referrer/subbidubbi

 

Miközben ezen cikket szerkesztettük, az amerikaiak máris beelőztek. Ez is mutatja, milyen nagy szükség van van az utánpótlásra!
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32