A Google kínai másolata maradásra ösztönzi az amerikai keresőmotort

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 28. 09:53

A Google kínai másolata, a Goojje.com webes kereső és közösségi portál is maradásra ösztönzi a Google kínai leányvállalatát.

A Google és a kínai Baidu keresőmotor logóiból összeollózott Goojje állítólag egy kantoni egyetemista ötlete alapján jött létre - írta a Henan Business Daily kínai napilap. A honlap főoldalán a legfontosabb információ mindössze annyi, hogy magát a "Google kínai nővérének" nevező vállalkozás örülne, ha a Google nem vonulna ki Kínából.

 Azt egyelőre még nem tudni, hogy az oldal üzemeltetői miért olyan "kedvesek" amerikai vetélytársukkal, illetve a Google sem közölte még, hogy kíván-e lépéseket tenni a megtévesztően hasonló stílusú logó használói ellen.

 A nemzetközi médiafigyelem ellenére továbbra is rejtély, hogy mi állhatott a Google január 12-i bejelentése mögött, amely szerint keresőjében nem hajlandó tovább cenzúrázni a tartalmakat, mert rendszerét kínai területről kiinduló, azonosítatlan hackertámadások érték.

 Bill Gates, az amerikai ABC televíziós csatorna műsorában a Google üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az interneten megjeleníthető tartalmakat minden országban a helyi törvények szerint korlátozzák. A vállalkozásoknak pedig el kell dönteniük, hogy elfogadják-e az adott területre érvényes jogszabályokat.

 A világ leggazdagabb embere hozzátette, hogy a kínai kormány internetes tartalmak szűrésére hozott intézkedései igencsak korlátozottak. A szűrőket könnyű kikerülni, a legfontosabb pedig az, hogy Kínában továbbra is fejlődjön a szabad véleménynyilvánítás leghatékonyabb eszközének tekintett internet - hangoztatta Gates.

 Elemzők szerint a Mountain View-i székhelyű vállalat már rég megbánta a világ legnagyobb piacának elhagyásával való fenyegetőzését, ám a meggondolatlanul kiadott közleménynek nagyobb volt a visszhangja, mint gondolták.

 A kínai netezők 35 százaléka a Google, 60 százaléka pedig a Baidu keresőmotorját használja. Az amerikai vállalat .cn kiterjesztésű - kínai törvények szerinti szűréssel ellátott - keresőjének megszüntetése esetén továbbra is el lehetne érni az amerikai oldal kínai nyelvű változatát.

 A Google pártján állók szerint viszont a kínai kormánynak is az az érdeke, hogy a keresőmotor ne vonuljon ki az országból, mert az innovatív ötleteiről híres vállalat nélkül a gazdasági-technológiai fejlődés egyik meghatározó területén szenvedne versenyhátrányt.
 

Kulcsszavak: Google onlineszolg Kína

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32