USA: 400 millió dollár a kibertér védelmére

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 8. 08:34

Az amerikai képviselőház elfogadta a napokban az internetbiztonság megerősítéséről szóló törvénytervezetet, amely a kutatás-fejlesztés és a színvonalasabb képzés révén nagyobb védelmet adna a kormányhivataloknak és a magánvállalkozásoknak is az internetes támadások ellen.

A képviselők 422 támogató vokssal, öt ellenszavazat mellett fogadták el a tervezetet. Az öt ellenző mind republikánus párti. A törvény - amelyet még a szenátusnak is jóvá kell hagynia – 400 millió dollárt különít el a kibertér védelmére a következő öt évre. Barack Obama amerikai elnök decemberben az előző kormány egyik tanácsadóját, Howard Schmidtet nevezte ki az internetbiztonság kérdésével foglalkozó koordinátornak. Nem telt egy hónap sem azóta, hogy Kínából hackertámadás érte a Google internetes szolgáltatót. Ezt az amerikai törvényhozás riasztó jelnek tekinti.

 A szenátus szerdán határozatban ítélte el a támadást és felszólította Kínát, hogy vizsgálja ki az ügyet, és adjon magyarázatot a támadásokra. Az állásfoglalásban az is szerepel, hogy Kína korlátozza a világhálón a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát.

 

Kulcsszavak: security hacker USA

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32