Több mint 10 milliárddal kisebb bevétel a Pannonnál

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 11. 08:41

A Pannon GSM Távközlési Zrt. az elmúlt évben 73,4 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el, ami 3,6 milliárd forinttal kevesebb a 2008. évinél - mondta Anders Jensen vezérigazgató szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A társaság bevétele tavaly 177 milliárd forint volt, ami 11,3 milliárddal forinttal kisebb az egy évvel korábbinál.

 Anders Jensen kifejtette, 2009 nagyon kemény év volt, eredményeik megfelelnek a piaci folyamatoknak. A Pannon magabiztosan tekint a jövőbe, s vezető szerepre tör a mobil szélessávú szolgáltatások területén. Hozzátette, a vállalat mobil szélessávú szolgáltatásokból származó bevételei éves szinten 87 százalékkal nőttek.

 A Pannon a ZTE Corporationnel együttműködésben ez év áprilisában Budapesten LTE (Long Term Evolution) tesztet végez: a negyedik generációs kísérlet eredményeként a tervek szerint 2012-ben a magyar előfizetők is hozzáférnek a világ leggyorsabb mobil szélessávú technológiájához - jelentette be a vezérigazgató.

 Az LTE technológiával egy átlagos filmet mintegy 6 perc alatt lehet letölteni, ami gyorsabb mint a legtöbb vezetékes hálózat sebessége.

 Az elmúlt évről Anders Jensen elmondta, a kifejezetten nehéz gazdasági környezetre adott válaszként a Pannon felgyorsította az átállást a hang- és szövegalapú szolgáltatásokról az innovatív, 3G- alapú mobil hang-, és adatátviteli, valamint internetes szolgáltatásokra.

 Aláhúzta, tavaly a folyamatosan emelkedő munkanélküliség és az ügyfelek költéseire nehezedő nyomás miatt az árbevétel is visszaesett, ami a mobil végződtetési díjak és a készülékek értékesítéséből befolyó bevételek hosszú távú csökkenési trendjének folytatódását jelzi. Sőt, átmenetileg a lakossági hangalapú szolgáltatások bevételei is tükrözik a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági környezetet.

 A vezérigazgató elmondta, rövid távon még nem számítanak fellendülésre, de hosszabb távon már optimisták. A várható fejlődést kihasználandó, a Pannon az idén 20 százalékkal több pénzt költ befektetésre és fejlesztésre, miközben 3 milliárd forinttal csökkenti költségeit.

 A Pannon tavaly 12,9 milliárd forintot költött beruházásra, ami 27,7 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

 A vezérigazgató a költségcsökkentés módját nem részletezte, de nem zárta ki a létszámcsökkentést sem.

 Anders Jensen szerint a Pannonnak agilisebbnek kell lennie a piacon, s a mostani 29,4 százalékos mobil internet részesedését úgy kell növelnie, hogy első legyen ezen a területen.

 A vezérigazgató arra kérte a kormányt, hogy karolja fel a Digitális Magyarország koncepciót, mivel a digitális technológia előmozdíthatja a gazdasági kilábalást.
 

Kulcsszavak: Pannon GSM +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32