2005 óta felére csökkent a számítógépek ára Németországban

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 3. 09:37

A személyi számítógépek és a notebook számítógépek ára az elmúlt néhány évben kevesebb mint felére csökkent Németországban.

Tavaly a laptop gépekért a 2005-ös árnál 61,3 százalékkal, asztali személyi számítógépekért pedig 58,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal a hannoveri CeBIT számítástechnikai vásár megnyitása alkalmából.

Hasonló áralakulást regisztrált a statisztikai hivatal az importárak tekintetében is. A notebook gépek esetében ez 67,4 százalékos, az asztali gépek esetében ez 62,6 százalékos csökkenést jelent a 2009-es és a 2005-ös árak között.

Olcsóbbak lettek az adattároló eszközök és a számítástechnikai részegységek is: a merevlemezek ára 2005 és 2009 között 71,0 százalékkal csökkent, a processzoroké pedig 64,9 százalékkal.

A memóriaegységek importára jelentős mértékben 82,3 százalékkal csökkent 2005 és 2009 között, viszont ezen a területen 2009 eleje óta már az árak emelkedése észlelhető. 2009 decemberében 36,3 százalékkal voltak magasabbak az árak mint 2008 decemberében.

A statisztikai hivatal a memóriaegységek árának emelkedését a raktárkészletek felélésére, az időközben lecsökkent termelési kapacitásokra, valamint az utóbbi időben meglódult keresletre vezeti vissza.

A vizsgált időszak alatt a személyi számítógépek teljesítménye ugrásszerűen megnőtt: míg 2005-ben a laptop gépek átlagos memória kapacitása 512 MB volt, addig 2009-re az átlagos kapacitás már 2.048 MB-ra emelkedett.

Kulcsszavak: CeBIT trend

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32