Még karcsúbb a Samsung új döntött optikás kamerája
A Samsung nem is olyan régen adta ki első nem teljesen frontális optikával szerelt videokameráját. Az elképzelés lényege, hogy ugyan rövid kipróbáláskor ez nem tűnik fel, de valójában a hosszú használat során könnyen megterhelheti a csukló izületeit, hogy természetellenes szögben kell tartanunk az eszközt. Ennek a problémának a feloldására találták ki a döntött rendszert, mely a jelek szerint a vásárlók szívébe is belopta magát, mivel az első ilyen modellek után nem visszakozott a cég. Olyannyira így van ez, hogy legújabb termékük, a SMX-C20UN is folytatja a megkezdett sort, ám mégis kínál újításokat.
Legelőször is a korábbi szinte teljesen kerek, csőszerű felépítést kissé tojásdad metszetűvé alakították át, ezzel még kisebb lett a kamera. Az SDHC kártyára rögzítő eszköz 1/6 inches CCD szenzort kapott 680 ezer pixeles felbontással, az optikai zoom 10x-es átfogású, de a szoftveres lehetőségeket maximálisan kihasználva további 1200x-es digitális zoom is rendelkezésünkre áll, ám ennek használata természetesen minőségromlással jár. Az LCD megjelenítő a kamera oldalán kapott helyet, és egy 2,7 inches, 320 ezer pixeles egységről van szó. A 25 fokban megdöntött optikával szerelt gép a modern H.264 kodeket használja, és telepítő CD nélkül is kommunikál gépünkkel, azonnali feltöltést biztosít a videomegosztó portálokra, ehhez képest ára sem magas, mindössze 199 dolláros irányáron kerül majd a boltokba.
Kapcsolódó cikkek
- 3D-kijelzős Samsung mobil
- Gyorsabb és energiatakarékosabb mobilok Samsung PCM memóriával
- Hófehér Samsung NX10-es
- A Samsung megoldja a hordozható számítógépek pixelhibaproblémáját: kicseréli a notebookot
- A nagyfiúk is beszállnak a digitálisfilmkamera-üzletbe: ARRI Alexa
- A nagyfiúk is beszállnak a digitális filmkamera üzletbe: ARRI Alexa
- A világ első mikro négyharmados kamerája
- Samsung R és N sorozatú noteszgépek
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Galaxy S: új Android csúcstelefon a Samsung-tól
Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival
Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.
A Sony bejelenti második generációs zászlóshajóját, az Alpha 1 II fényképezőgépet
A Sony bemutatja a második generációs Alpha 1 II zászlóshajóját, egy új full frame, tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépet, amelyet a Sony legmodernebb AI feldolgozóegységével működik. A fényképezőgép körülbelül 50.1 megapixel (MP) effektív felbontású érzékelővel rendelkezik, akár 30 fps sebességgel, AF/AE-követéssel képes elsötétedésmentes sorozatfelvételt készíteni, torzításmentes zárral van ellátva, és továbbfejlesztette a képtisztaságot a közép- és magastónusok érzékenységénél.
Az új Sony objektív nagy felbontást, gyönyörű bokeh-t és fejlett autofókuszt kínál
A Sony bejelentésével új utat tör: az FE 28-70mm F2 GM prémium E-bajonettes objektív a teljes zoomtartományban nagy, F2-es rekesznyílással büszkélkedhet, így gyönyörű bokeh-t, nagy felbontást és egyedülálló autofókuszt biztosít állóképekhez és videófelvételekhez, nem beszélve a prímobjektívek minőségével vetekedő élességről és kontrasztról.
Susan Meiselas nyerte az Outstanding Contribution to Photography díjat
Susan Meiselas kapja a Sony World Photography Awards 2025 rangos Outstanding Contribution to Photography díját, az elmúlt öt évtizedben a médiára gyakorolt hatásának elismeréseként. A mélyen elkötelezett megközelítése miatt ünnepelt Meiselas erőteljes munkásságot hozott létre, és a dokumentarista fotográfiáról alkotott elképzeléseit az emberek közösségükben való éleslátó ábrázolásával bővítette.