Robbanás előtt áll az érintőképernyős mobiltelefonok piaca
Bár egyelőre csak mintegy 100-200 ezer embernek van Magyarországon csúcskategóriásnak számító érintőkijelzős "okostelefonja", például amilyen az iPhone, az Android-os készülékek, a Blackberry, vagy a HTC, a nemzetközi trendek és a magyar adatok is azt mutatják, hogy jelentős térnyerés előtt állnak ezek a készülékek.
A legfejlettebb piacokon, például az USA-ban várhatóan öt éven belül az összes eladott mobil okostelefon lesz. Szintén öt éven belül várható az Ipsos szerint, hogy többen fognak a világon mobiltelefonon internetezni, mint számítógépen. Ehhez az egyre gyorsabban terjedő okostelefonok adják a lehetőséget.
Az Ipsos közleménye szerint már 2009 végén új korszak kezdődött a mobilkommunikációban: globális szinten a mobil adatforgalom meghaladta a hangátvitel forgalmát. A 400 millió mobil szélessávú előfizetés jelenleg nagyobb adatforgalmat generál havi szinten, mint a világ 4,6 milliárd mobil előfizetőjének összes beszélgetése.
A magyar felhasználókat azonban nem a telefon operációs rendszere érdekli igazán, 75 százalékuk nem is tudja, mi fut a telefonján. Számukra a használhatóságon van a hangsúly.
A felmérés alapján alapvető átalakulás előtt áll a mobiltelefon-használat, jelenleg heti rendszerességgel használja a magyarok többsége a mobiltelefonját telefonálásra, SMS-írásra, ébresztésre, számolásra, naptár nézegetésre - tehát a megszokott klasszikus dolgokra.
Az újfajta, okostelefonokra jellemző alkalmazásmódok még nem terjedtek el, így például a böngészés, levelezés, alkalmazások letöltése, könyvolvasás és blogolás. Ezeket jelenleg csupán az embereknek kevesebb, mint 10 százaléka használja heti rendszerességgel, ám az Ipsos szerint fokozatos térnyerésük várható annak arányában, ahogyan az alkalmazások letöltését lehetővé tévő platformokat használó okostelefonok elterjednek.
Az okostelefonokra való átváltás Magyarországon is elkezdődött: a felhasználók 40 százaléka már érintőkijelzős telefont választ legközelebb, ha megteheti. Ez egybecseng a globális trendekkel is, a Nielsen szerint az amerikai válaszadóknak 45 százaléka állította, legközelebb biztos, hogy nem az egyszerű "butamobilok" közül választ.
A közlemény szerint a telefonok átlagos 1-3 éves lecserélődési idejével számolva tehát hamarosan tömegével használják majd az érintőképernyős okostelefonokat.
Az érintőkijelzős okostelefonok magyarországi elterjedésére alapvető hatással lesz a készülékek árazása, jelenleg ugyanis az előfizetők kétharmada 30 ezer forintnál nem hajlandó többet adni egy új mobiltelefonért.
Az okostelefonok elterjedésével a felhasználók még inkább kötődnek a mobiljukhoz, ám egyúttal lehetőséget is kapnak arra, hogy egyszerűbbé tegyék az életüket, hogy bárhol és bármikor kikapcsolódhassanak, kommunikálhassanak barátaikkal, ismerőseikkel.
A mobiltelefon az Ipsos szerint elsődleges internet eszközzé válik a következő évtizedben, ami mindig kéznél lesz, így még nagyobb hatást fejt majd ki a mindennapokra.
Kapcsolódó cikkek
- Mobiltelefont állítanának Föld körüli pályára brit mérnökök
- Táblagépek és okostelefonok fejlesztésére alakít részleget a Lenovo
- Retro-Phone
- A világ legkeskenyebb okostelefonja és szemüveg nélküli 3D kijelző
- Xperia arc: szupervékony csúcsgép a Sony Ericssontól
- Az orosz Sistema saját fejlesztésű okostelefonja márciusban a piacon
- Ennio Morricone zenét komponál az LG okostelefonokhoz
- Táblagépekre fejleszt a Microsoft
- Párizstól New Yorkig: mindenütt lopják az okostelefonokat
- LG Android okostelefon kétmagos processzorral
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.