Letölthető a Windows 7 Touch Pack

Milkovits Gábor, 2010. április 23. 07:58

A Microsoft mindenki számára letölthetővé tette a Windows 7 operációs rendszer érintőképernyős vezérlésén alapuló alkalmazáscsomagot, a Touch Pack-et.

A csomag három játékprogramot, illetve három egyéb olyan alkalmazást tartalmaz, amelyekkel ki lehet próbálni a Windows 7 Touch érintőképernyős kezelőfelület nyújtotta lehetőségeket. A Microsoft még tavaly májusban mutatta be a szoftvereket, mindeddig azonban csak a számítógépgyártóknak volt lehetőségük arra, hogy feltelepítsék az arra alkalmas készülékekre. Mostantól azonban bárki letöltheti a hasznos megoldást, amellyel azután a megfelelő érintőképernyő segítségével gyakorolhatja Windows 7 PC-jén a Touch felület kezeléséhez szükséges gesztusokat.

Az okostelefonok, illetve most az iPad és hasonló mini tablet számítógépek megjelenésével egyre komolyabb szerepet játszik a különféle PC-jellegű eszközöknél az érintőképernyős kezelőfelület. Mivel ezen a téren egyelőre a versenytársak, így az Apple, valamint az Android-dal a Google járnak az élen, a Microsoft számára kiemelten fontos a megoldás fejlesztése és sikere. A Touch Pack szoftvercsomag a Windows 7-hez erről  a címről tölthető le.



 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32