Elszabadult távközlési műhold sodródik világűrben

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 13. 08:27

Elszabadult televíziós távközlési műhold sodródik a világűrben, azzal fenyegetve, hogy egy másik műhold pályájára lép, és megzavarja az amerikai kábeltelevíziózást - közölték a két műholdat üzemeltető vállalatok.

Az Intelsat nemzetközi távközlési cég - tájékoztatása szerint - április 5-én veszítette el az összeköttetést a Galaxy-15 műholddal, feltehetően azért, mert a műhold számítógépes rendszerét egy napkitörés megrongálta. Az Intelsat távirányítással nem képes a műholdat a saját pályáján tartani, amely így az amerikai kábeltelevíziós cégeket kiszolgáló szomszédos távközlési műhold pályája felé sodródik. A Galaxy-15 továbbra is fogad és továbbít jeleket, így azok megzavarhatják a szomszédos műhold, az AMC-11 által sugárzott jeleket, ha a Galaxy-15 május 23. táján a pályához ér.

 Az AMC-11 digitális kábeltelevíziós adások jelét veszi, és az Egyenlítő feletti 36 ezer kilométeres földkörüli pályán keringve továbbítja azokat valamennyi amerikai kábeltelevíziós cégnek - közölte a műholdat üzemeltető SES World Skies cég szóvivője, Yves Feltes. A két műhold azonos frekvencián működik.

 Az Európai Űrügynökség (ESA) űrszemétkövető rendszerének egyik vezetője, Emmet Fletcher elmondta: a Galaxy-15 jelenleg a Csendes-óceán felett, Hawaiitól kissé keletre lebeg. Mint mondta, a Galaxy-15 esete azért szokatlan, mert a műhold továbbra is sugároz jeleket, míg az elromlott műholdak a navigációs rendszer meghibásodása esetén automatikusan teljesen leállnak.

 Feltes elmondta: megkísérlik az AMC 11-et hajtóműve segítségével az elszabadult műholdtól távolabbi pályára helyezni. Hozzátette, az SES további eljárásokat is fontolgat, de ezekről egyelőre nem kívánt beszámolni. A két vállalat szerint nem kell attól tartani, hogy a két műhold összeütközne a világűrben.
 

Kulcsszavak: hírközlés távközlés

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32