IBM szuperszámítógép Nvidia grafikus csipekkel

Milkovits Gábor, 2010. május 19. 08:52

Az IBM egy olyan hibrid szuperszámítógép-modult mutatott be, amely a szokásos Intel Xeon CPU-k mellett az Nvidia Tesla M2050 grafikus lapkáiból is tartalmaz jó néhányat.

Hasonló rendszereket építettek már kísérleti jelleggel, azonban nem olyan nagy szervergyártók, mint az IBM. Az iDataPlex Dx360 M3 elnevezésű szervermodul másik újítása a megbízhatóság, az IBM mérnökeinek ugyanis a cég állítása szerint sikerült kikísérletezniük, hogy mely feladatoknál lehet hasznos a GPU-k bevonása, és melyeknél nem. Sumit Gupta az Nvidia Tesla projektjének feje ezzel kapcsolatban a sajtónak elmondta, hogy az ilyen hibrid rendszerekben a grafikus csip elsősorban olyan speciális, matematikai/számítási tevékenységeknél lehet hasznos, mint például egyes molekulák viselkedésének meghatározása. A hagyományos feladatokat, így az alkalmazások indítását vagy a fájlok beolvasását továbbra is a CPU végzi el.

Az új hibrid IBM szervermodul egybeépíthető más Dx360 M3 rendszerekkel oly módon, hogy ezáltal különleges feladatokra szabott, nagyteljesítményű szuperszámítógépeket építhessenek belőlük. A Kék Óriás egyelőre nem nyilatkozott a termék forgalmazásával és várható árával kapcsolatban.
 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32