A kormány rendet akar tenni az állami honlapok területén is
Az új kormány rendet akar tenni az állami honlapok területén is - olvasható abban az üzenetben, amely a kormanyszovivo.hu, a meh.hu internetes oldalakra, illetve a leköszönt kormány tárcáinak honlapjára látogatókat fogadta hétfőn délelőtt.
A szöveg szerint a kormányzati kommunikációs csapat úgy ítéli meg, a jelenlegi helyzet méltatlan az országhoz: a minisztériumi oldalak nélkülöznek bármiféle egységes szerkezetet és arculatot, a honlapok közül jónéhány technikailag elavult, felépítésében és tartalmában pedig zavaros, átgondolatlan. Mint írják, a rendelkezésükre bocsátott információk szerint az átadás-átvétel pillanatában összesen 443 domain név volt a kormányzat birtokában, közülük 125-ön található valamilyen tartalom.
"Meg fogjuk vizsgálni valamennyit. Döntünk arról, van-e létjogosultságuk és ha igen, jelenlegi formájukban működhetnek-e tovább, vagy átalakításra szorulnak" - fogalmaznak, hozzátéve, mindez hatalmas munkát jelent. "Nekiálltunk" - zárul az üzenet.
A szöveg elején az "OMG" felirat olvasható, amelyet - mint az oldalról elérhető magyarázat tájékoztat - az internetszlengben az angol "Oh, my God " rövidítéseként például meglepettség, megrökönyödés, meghökkenés kifejezésére használnak. Az MTI már írt arról, hogy a kormányzati honlapokat szombat kora délutánra átvette az új kabinet. A kormany.hu oldal azóta a kozigazgatas.magyaroszag.hu-ra irányítódik át, de ott már az új kormány tagjai szerepelnek az adatbázisban. A miniszterelnok.hu Orbán Viktor saját internetes oldalát jeleníti meg.
Kapcsolódó cikkek
- Még az idén megújulhat a Budapest portál
- Elindult az összkormányzati portál - www.kormany.hu
- Nyitrai: 15 milliárdos megtakarítás az infokommunikáción
- Megújítja Európát és Magyarországot az Európai Bizottság eGov akcióterve
- A PSZÁF-é az év legjobb kormányzati honlapja
- Jövőre megszűnnek a minisztériumi honlapok, a kormanyszovivo.hu és a kormany.hu is
- Megújuló közigazgatási informatika
- Jogtiszta szoftverek kerülnek a kínai államigazgatásba
- Racionalizálni kell a kormányzati informatikai fejlesztéseket
- "A világ statisztikája - a statisztika világa"
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.