Európai Bíróság: érvényes a barangolásról szóló uniós rendelet
A bíróság döntésével elutasította négy európai szolgáltató ezzel ellentétes álláspontját.
A barangolásról szóló rendelet rögzíti, hogy a mobiltelefon-szolgáltatók milyen legmagasabb árat számíthatnak fel a felhasználó által a saját hálózatán kívül fogadott, illetve kezdeményezett, úgynevezett barangolásos beszédhívásokért. A rendeletet azon uniós cikkely alapján fogadták el, amely lehetővé teszi, hogy a közösség jogszabályt alkosson "a tagállamok jogának közelítése céljából a belső piac fokozatos létrehozásának, illetve működésének akadályozására alkalmas eltérések vagy esetleges eltérések esetén".
A rendeletnek eredetileg ez év június 30-án kellett volna hatályát vesztenie. Tavaly júniusban azonban 2012. június 30-ig meghosszabbították a rendelet érvényességét, és egyúttal kiterjesztették az árplafont az SMS-ekre, valamint az adatátviteli
szolgáltatásokra is.
Négy nagy európai mobiltelefon-szolgáltató, a Vodafone, a Telefónica O2, a T-Mobile és az Orange azonban megkérdőjelezte a barangolásról szóló rendelet érvényességét Anglia és Wales főbírósága előtt. E bíróság azzal a kérdéssel fordult az Európai Bírósághoz, hogy a közösség rendelkezett-e hatáskörrel a rendelet elfogadására, illetve, hogy a közösségi jogalkotó a legmagasabb kiskereskedelmi árak meghatározásával nem sértette-e meg az arányosság, illetve a szubszidiaritás elvét.
A luxembourgi testület megállapította, hogy a rendelet célja a belső piac működési feltételeinek javítása volt, így azt el lehetett fogadni. A rendelet elfogadásának idején a nemzetközi barangolási szolgáltatások kiskereskedelmi árának szintje magas volt, a költségek és az árak közötti kapcsolat pedig nem tükrözte a piaci versenyt.
Az arányosság követelményét illetően az Európai Bíróság úgy foglalt állást, hogy a kiskereskedelmi díjkorlátok alkalmasak és szükségesek ahhoz, hogy megvédjék a fogyasztókat a magas árszinttel szemben.
A szubszidiaritás elve értelmében a közösség csak akkor járhat el, ha ugyanazt a célkitűzést a tagállamok nem tudják saját maguk kielégítően megvalósítani. Az Európai Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a belső piac zökkenőmentes működésének biztosítása érdekében közösségi szintű megközelítésre volt szükség.
Kapcsolódó cikkek
- Tovább csökkenhetnek a roaming-díjak Európában
- Tovább korlátozzák a barangolási díjakat
- Az EU megszüntetné a roamingot a Unión belül
- Kevesli a versenyt az EU a mobiltelefon-ágazatban
- Nem szökhet az égbe a barangolásos adatátvitel számlája
- Csökkennek a roaming beszéd- és sms-tarifák júliustól
- Adatroaming korlátozás - korlátokkal
- Felére csökkentek a roaming díjak az EU-ban
- Olcsóbb lehet külföldről SMS-t küldeni
- Olcsóbb mobiltelefonos internetezést remél a távközlési EU-biztos
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.