A netbook-sikertörténet végét hozzák a táblagépek
Mind a DisplaySearch, mind pedig a Forrester Research is azt prognosztizálja, hogy rövid időn belül a táblagépek válnak a második legkedveltebb PC-termékké a teljesértékű laptopok után. Az idei esztendőben csupán az Egyesült Államokban 3.5 millió ilyen gép talál gazdára, ami az összértékesítés 6%-ának felel meg, 2012-re azonban megháromszorozódik ez az érték, s az összes eladott számítógépes rendszer 18%-a már ebből a kategóriából fog kikerülni, s ekkorra 17%-ra esik vissza a netbook-ok részesedése. Meglepő azonban, hogy az előrejelzések szerint 2013-ra az asztali PC-ket is kielőzik majd a táblagépek, amikor is ezek teszik ki a megvásárolt számítógépek 21%-át, míg a Desktop rendszerek népszerűsége 20%-ra csökken. A gyors ütemű növekedés 2013-ban fog lelassulni, notebook-okból pedig még 2015-ben is kétszer annyi fogy majd, mint az érintőkijelzős hordozható eszközökből.
Az elemzők azonban egyértelműen az iPad debütálásával magyarázzák a táblagépek iránti érdeklődés megnövekedését, ugyanis már évek óta léteznek hasonló készülékek.
Kapcsolódó cikkek
- iPad 2 8GB – Pénztárcakímélő Apple tablet?
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- Egy hét múlva debütál az iPad 3
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- Fujitsu STYLISTIC M532 Android táblagép: munka és szórakozás
- iPad 3 premier március első hetében?
- Nem népszerű Kínában a "Vörös Pad", a kommunista párt híveinek iPad-je
- Új Asus transzformálható Android tábla PC
- Egyre többen vásárolnak hordozható gépet
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.