Csöndben adott ki biztonsági frissítést a Mac OS X-hez az Apple
Az Apple kedden bocsátotta ki az OS X 10.6.4 verziót, amelyben a hivatalos közlemény szerint egyes kompatibilitási problémákat javított ki a cég. Érdekes módon azonban arról, hogy egyúttal egy olyan javítófolt is érkezett a szoftverhez, amely kiszűr egy trójai kémprogramot, a társaság valahogy nem tett említést. Graham Cluley, a Sophos biztonsági szakértője blogjában azt írja, hogy a csendben kiadott javítás, az XProtect.plist fájl, a „HellRTS” nevű trójai féreg ellen védi a számítógépet. A kód iPhoto alkalmazásnak álcázza magát és segítségével a hackerek adatokat lophatnak, illetve spam-küldésre használhatják a számítógépet.
Cluley szerint legalábbis érdekes, hogy az Apple közlemény nélkül ad ki egy ilyen fontos javítófoltot operációs rendszeréhez. A biztonsági szakember szerint lehetséges, hogy a cég egyszerűen imázsának védelmében nem reklámozza, hogy ilyenre egyáltalán szükség van. Az Apple masinái valóban régóta híresek arról, hogy jóval kevesebb vírusprogram támadja meg őket, mint a Windows PC-ket, ennek azonban jórészt az az oka, hogy a hackerek a felhasználók kisebb száma miatt korábban kevésbé tekintették őket ideális célpontnak. Az iPhone és most különösen az iPad megjelenése és népszerűsége viszont alighanem változtatni fog ezen, ráadásul a Mac gépek is egyre jobban fogynak, különösen az Egyesült Államokban.
Kapcsolódó cikkek
- Az iPad megeszi a Machintost reggelire?
- A Iomega Szuperhőse megvédi az Iphone adatokat
- 43 millió forintért kelt el az ős-Apple gép
- Vírusirtó Macintoshra?
- A Mac gépeken sem lesz Flash
- iLife '11 programcsomag frissített iPhoto, iMovie, GarageBand alkalmazásokkal
- Notebookokkal erősít az Apple
- Nem lesz Apple Java a Mac OS X Lion-ban
- Lion: Új Mac szoftver letölthető alkalmazásokkal
- Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.