Internetes kamerák is segítik az árvízi védekezést
Az árvízi védekezésben is nagy segítséget adnak a Duna magyarországi alsó szakaszán néhány éve elhelyezett internetkamerák. A készülékek környezetvédelmi és vízgazdálkodási haszna mellett képeit használta már a rendőrség, de számtalan turista is.
Mióta a rendszer működik, minden évben volt jég a Dunán, és a folyamatos figyelésnek köszönhetően nem egy torlódást sikerült már megakadályozni. A kamerák a mostani árvíznél is hasznosultak, a víz szintjének állandó figyelése mellett a vízminőséget is jól nyomon lehet követni a képeken. A habzás, a folyó színe és más tulajdonságai számos következtetést és megelőző lépést tesznek lehetővé – mondta el Keve Gábor, az Alsó-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ADUKÖVIZIG) szakembere.
A Polygon Informatikai Kft. által eredetileg a jégzajlás figyelésére kiépített rendszer a képeket egy központi egységen archiválja, ezért a rendőrség is felhasználta például abban a nagy port felvert 2009. áprilisi esetben, mikor egy hajókaraván ütközött a bajai híd pillérének. Egy másik esetben a felvételek megmutatták, ki, mely hajóról engedett éjjel olajat a Dunába.
A rendőrség is támogatná a folyó minél sűrűbb bekamerázását, de az eszközöknek a turisták is örülnének − mondta a szakember. Az internetről bárki számára elérhető öt fix, és az egy, csak telente használt mobil egység a Duna magyarországi alsó szakaszán teljesít szolgálatot 2008 áprilisa óta, Dunaföldvár, Paks, Dombori és Mohács környékén. Nem egyszer láttuk a felvételeken, hogy egy-egy turistahajón, vagy túrakenuban ülő a kamera előtt integet és közben telefonál, miközben valaki egy távoli országból élőben nézi a „közvetítést”.
Természetesen a szoros szakmai felhasználást ezek az esetek mit sem csorbítják. A kamerarendszer nem mellesleg megspórolja a folytonos helyszíni kiszállást, így már bőségesen visszahozta az árát, de azt például senki sem tudja számszerűsíteni, hogy egy jégtorlasz, vagy a kialakulása után fenyegető jeges ár vajon mennyi kárt okozhatott volna, ha a kamerák nem figyelmeztetnek időben. A másodlagos, rendőrségi és turisztikai hasznosítás ehhez képest csak hab a tortán − fogalmazott Keve Gábor.
Kapcsolódó cikkek
- Díjat nyert a KÜRT H2O programja
- Érzékelhető növekedés a magyarországi információbiztonsági auditok számában
- Egyesített végpontmenedzsment –
- ICSA Labs tanúsítványt kapott a VirusBuster
- Biztonsági szoftvertermékeket vásárol az SAP a SECUDE-tól
- Biztonsági tippek mobilok, PC-k egyéb kütyűk védelméhez
- Ismét munkába álltak a levélszemétküldők
- Trójaiak, férgek, robothálózatok
- Hirtelen csökkent a világ levélszemét-forgalma
- Webáruházban árulnak lopott iTunes hozzáféréseket
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.