A Google leállította a Nexus One mobil közvetlen online forgalmazását

Milkovits Gábor, 2010. július 18. 18:37

Mától nem kapható a Google online boltjában a Nexus One, a keresőcég saját márkanevét viselő, Android-rendszerű csúcs-mobilkészüléke.

A direkt értékesítés nyilvánvalóan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: bár a Google mindeddig nem ismertetett konkrét eladási adatokat, szakértői becslések szerint aligha adtak el néhány százezernél több Nexus One-t január óta, túlnyomó részüket pedig a szolgáltatók értékesítették. Ez utóbbi nem is csoda, mivel a mobil kártyafüggetlenül 529 dollárba kerül, illetve került. A http://www.google.com/phone oldalról mostanáig amerikai, brit, szingapúri és Hong Kong-i vásárlók vehették meg a Google telefont, amúgy pedig Amerikában a T-Mobile USA, míg Európában egyedül Nagy-Britanniában, a Vodafone előfizetésével kapható a készülék.

Elemzők szerint a Nexus One (eddigi) kudarca összetett: ami a kártyafüggetlen értékesítést illeti, az ilyen csúcskategóriás telefonoknál eleve nem lehet komoly eladásokkal számolni ilyen módon, annak ellenére, hogy a Google szerette volna megtörni a szolgáltatók hatalmát a mobilpiacon. Ezzel szorosan összefügg, hogy az egyébként igen népszerű Android platform számos más, olcsóbb készüléken is elérhető, amelyek így nagyjából ugyanazokat a funkciókat tudják, mint a Nexus. Az egyetlen különbség talán az, hogy a legújabb Android-kódok mindig a Nexus One-on érhetők el először, ahogy például most is a rendszer 2.2-es verziója. Szintén negatívumként említik, hogy tulajdonképpen elmaradt a termék reklámozása, hiszen például a tv-ben vagy a rádióban soha nem jelentek meg Nexus One hirdetések. Ráadásul az online értékesítés miatt a vásárlók nem vehették kezükbe a készüléket, pedig látatlanban ilyen drága dolgot venni nem sokan szeretnek.

A Google természetesen nem áll le a Nexus One forgalmazásával a szolgáltatók felé, bár azt nem lehet még tudni, hogy mely új piacokat tervezik célba venni a közeljövőben. A készülék mindenesetre továbbra is jó utolsó lépcsős tesztterepet kínál a cég számára ahhoz, hogy élesben tegye próbára Android-újításait.

Kulcsszavak: Google mobiltelefon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32