Nem olcsó a Microsoft első 3D játékkonzolja
Nem olcsó a Microsoft első 3D játékkonzolja iparági elemzők szerint. A novembertől megvásárolható 150 dolláros (33 ezer forintos) Kinect a legolcsóbb Xbox 360-as konzollal együtt 299 dollárba fog kerülni, de a szakemberek szerinti magas ár ellenére is milliós fogyásra lehet számítani karácsony előtt.
A Microsoft elsősorban a több mint 40 millió Xbox 360-tulajdonost kívánja megcélozni az új mozdulat- és érzelemfelismerő hardverrel, amelyből mintegy 3 milliós eladást jósolnak az ünnepek előtt. Az elemzők azonban úgy vélik, hogy ez az ár még nem elég vonzó ahhoz, hogy a felhasználók a rivális konzoloktól Xbox 360-ra váltsanak.
"A csomagban mindennel együtt 299 dollárért kínált Kinect még mindig 100 dollárral drágább, mint a piacvezető Nintendo Wii" - magyarázta Michael Pachter a Wedbush Morgan elemzője, hozzátéve, hogy ezen az áron a Microsoftnak nem lesz esélye arra, hogy átvegye a vezetést.
Michael Gartenberg iparági szakértő szerint viszont a Kinect a vártnál magasabb árába beszámított játékkal együtt már nem is annyira sokkoló. Főként, ha az árat a Sony PS3-hoz hasonlítják. A szeptemberben megjelenő PS3 plus, amelyben mozgásalapú vezérléshez szükséges kiegészítők is lesznek 479 dollárba (100 ezer forintba) fog kerülni Amerikában.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes kalózos játék és tesztek a MS karácsonyi kosarában
- Új Halo játék évente?
- Kikerült a netre a Halo Reach, a Microsoft nyomoz
- Olajkatasztrófa Xbox videójáték
- Egyetlen integrált lapka az új Xboxban
- Halo Reach béta május 19-én
- USB flash támogatást kap az Xbox 360
- Az idei E3-on debütál (újra) a Microsoft Project Natal
- Microsoft videójáték PC-re, Xbox-ra és Windows Phone 7-re
- Jönnek a limitált 250 GB-os Xbox-ok
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.