Windows 7 máris népszerűbb, mint a Vista
A NetMarketshare adatai szerint A Windows 7 már globálisan is veri a Vistát, ami igazolja az eddigi jelentéseket, miszerint a legutóbbi Microsoft operációs rendszer meglehetősen erős startot vett. A Vista esetében talán a meghajtók hiánya volt a legkézzelfoghatóbb probléma, ám valójában túlságosan is csak az esztétikumra épített a szoftver, és gyenge indulása után sem sikerült semmilyen eszközzel felpörgeti az eladásokat. A Windows 7 esetében a már meglevő Vista, sőt egyes XP meghajtók is működőképesek voltak, és ezzel a Microsoft egy csapásra átvágta a külső eszközök illesztésének gordiuszi csomóját. Az időközben valóban korossá váló, ám még mindig legnépszerűbb XP-t valóval leváltó program népszerűsége az internetezők számítógépein a júniusi adatokhoz képest 0,76 százalékponttal, 14,46 százalékra nőtt, miközben a Vistáé 0,34 százalékponttal, 14,34 százalékra csökkent. Érdekesség, hogy hazánkban különösen sikertelen volt a Vista, illetve népszerű a Windows 7, így a vezetést már korábban átvette az új rendszer. Egy Magyarországra vonatkozó felmérés szerint kéthete a Windows 7 részesedése 15,53, a Vistáé 6,64 százalék volt a bevált, de idővel valóban cserére szoruló Windows XP a PC-k 75,96 százalékán futott. Nem egyedi példa, hogy a hazai piac megelőzi a globális adatokat, jellemző például, hogy a Firefox nálunk már jó ideje átvette a vezetést az Internet Explorer előtt, ha verziószám nélküli kimutatást nézünk, a Firefox 3 pedig vélhetően éppen idén előzte be az IE 8-at, míg a világ többi részén, leszámítva egyes európai országokat, jellemzően még az Explorer vezet.
Kapcsolódó cikkek
- Gigabyte S1081 tablet – Windows 7 a fedélzeten
- Windows 7: 350 millió eladott licenc 18 hónap alatt
- LG Optimus 7 teszt
- A Microsoft növelte előnyét az operációs rendszerek piacán
- Microsoft: „Amit reggel raktak, leomlott estére…”
- Letölthető a Windows 7 SP1 RC
- Jön a Windows 7 Family Pack, megy az XP
- Samsung Omnia 7 Windows Phone 7-tel a T-Mobile-nál
- Amerikában újra elérhető a Windows 7 családi csomag, állítólag nálunk is lesz
- Magyarul is elérhető a Windows Live Essentials 2011 végleges kiadása
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.