Itt az első kész Firefox tesztverzió Androidra

Milkovits Gábor, 2010. augusztus 28. 15:39

A Nokia N900-as, Maemo Linux rendszerű kézi számítógép-mobilján futó kísérleti verzió után végre megszületett a Mozilla Fennec névre hallgató mobil Firefox böngészőjének androidos változata, egyelőre csak a szoftverfejlesztők számára.

Az első hivatalos alfa tesztverzión már működik a Firefox Sync, amelyen keresztül elérhetők az otthoni vagy munkahelyi PC-s Firefox könyvjelzői és egyéb személyes menüi. Emellett kipróbálható rajta az Electrolysis („elektrolízis, azaz vízbontás”) nevű technológia is, amely különválasztja a böngésző felhasználói kezelőfelületét a webes tartalmakat kezelő motortól. Ennek az az előnye, hogy az egyes oldalak, vagy mondjuk a komolyabb CPU-igényű Javascript elemek betöltése közben is lehet navigálni az oldalakon, vagy éppen információt bevinni rájuk. A másik kiemelt funkció, a „Layers” („rétegek”), amellyel a komolyabb grafikus teljesítményt igénylő feladatok, például az oldalak görgetése, az animációk vagy a videók gyorsulnak föl jelentősen, egyelőre nem került be az Android-os Fennec alfába, hanem csak majd az első nyilvános béta tesztváltozatban fog szerepelni.

A Fennec fő előnye a jelenlegi mobilböngészőkkel szemben az, hogy gyakorlatilag a teljes számítógépes böngészési élményt képes átültetni az arra alkalmas mobiltelefonokra. Ennek záloga, hogy a Firefox 3.6 leglényegesebb elemei, így a Gecko 1.9.1 motor, valamint a TraceMonkey JavaScript motor képezik a kész Fennec alapját.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32