Function-X digitális művészeti találkozó és demoscene party
Hasonlóan az elmúlt évekhez idén is több kategóriában versenyezhetnek a digitális művészek, többek között lesz realtime demo, intro, animáció, grafika, zene, fotó és 4 kilobájtos procedurális grafikai verseny is, valamint a játékfejlesztők is külön versenyen indulhatnak.
A versenyeken kívül játékfejlesztéssel kapcsolatos grafikai és programozás témájú előadásokat is hallgathatnak az érdeklődők, az élmény teljességének érdekében pedig idén fellép a SidRip Alliance zenekar, akik klasszikus játékprogramok zenéit játsszák élőben.
A szervezők minden érdeklődőt és megmérettetni vágyó alkotót (zenészt, grafikust, fotóst, programozót, animátort) örömmel várnak. A bemutatott művek helyezéséről a helyszínen a közönség fog szavazni.
Mindemellett a party-n folyamatosan nagyméretű kivetítőn lesznek láthatóak az elmúlt évek legszínvonalasabb demoscene produkciói, illetve természetesen csúcspontként a direkt a party-ra nevezett legújabb alkotások.
A party honlapja:
http://2010.function.hu/
A versenyek (compók) szabályai:
http://2010.function.hu/hun:Compos
A party időbeosztása:
http://2010.function.hu/hun:Timetable
Banner és flyer:
http://2010.function.hu/promo/?page=promo
A SidRip Alliance honlapja:
http://www.sidripalliance.com/
Bővebb infó a demoscene-ről:
http://www.scene.hu/page.php?8
Kapcsolódó cikkek
- Leonardo pixelekre bontva
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Győri üvegművész a brit üvegművészeti társaság online kiállításán
- Megújult az Írószövetség honlapja
- Sikerrel indult a Netszínpad
- Kinect-Art: művészet mozgásérzékelővel
- Internetre gyűjtik az évszázados kínai irodalmi emlékeket
- Experience 2010 Demoshow és Demoscene Találkozó
- Leonardo és Botticelli HD-ben
- Computer Art Forum 2010: a számítógépes grafika információs és technológiai találkozási pontja
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.