Internet, szabadon 2010

forrás Prim Online, 2010. szeptember 16. 20:37

 A Google és a Közép-európai Egyetem (CEU) közös szervezésében szeptember 20-22. között Budapesten kerül megrendezésre az “Internet, szabadon 2010” (Internet at Liberty 2010) nemzetközi konferencia. Az esemény, melynek a CEU ad otthont, azokat az összetett kérdéseket állítja a középpontba, amelyek az internet fejlődésével, annak globális, szabad és nyitott térré válásával függenek össze.

Az internet dinamizmusa és decentralizáltsága egyszerre rejt magában új kommunikációs és szabad véleménynyilvánítási lehetőségeket, valamint veszélyeket. Azok a kormányok, melyek ellenőrzésük alatt kívánják tartani az információ terjedését, és az aktivisták, akik a digitális technológiákat használják fel a változtatásokért folytatott küzdelmükben, egyre kifinomultabb stratégiákat követve szállnak szembe egymással szerte a világon.
„A Google nap mint nap a maximálisan szabad véleménynyilvánítás és az információkhoz való szabad hozzáférés megvalósításáért munkálkodik” – mondta David Drummond, a Google alelnöke és fő jogtanácsosa. „Az átláthatóság érdekében olyan online eszközöket fejlesztettünk, melyekkel felhasználóink megnézhetik, mely kormányok igényelték, hogy távolítsunk el tartalmakat, vagy szolgáltassunk adatokat felhasználóinkról. Emellett alapító tagja vagyunk a cégeket, emberi jogi szervezeteket, befektetőket és akadémikusokat tömörítő “Globális Hálózat Kezdeményezés” (Global Network Initiative) nevű csoportnak, mely olyan alapelveket és cselekvési irányelveket alakított ki,  amik alapján a kormányok és a cégek felelősségre vonhatók tetteikért.”

Az “Internet, szabadon 2010” konferencia aktivisták, bloggerek, valamint a magán- és közszféra szakembereinek százait hozza össze, hogy az internetes kommunikáció gyakran vitatott szabályozási kérdéseiről értekezzenek. A konferencia tárgyalni fogja az online véleménynyilvánítás határait, a technológia, gazdasági növekedés és emberi jogok komplex összefüggéseit, azokat a módokat, ahogy a disszidensek és a kormányok használják az internetet, és az online kommunikációval kapcsolatos sürgető témákat, mint a privát szféra védelme és a kiberbiztonság.

„Küldetésünk lényege, hogy a CEU intellektuális támogatást nyújtson egy olyan, nyitott és demokratikus társadalom kiépítésében és megerősítésében, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat. A demokratikus intézményrendszerek alapja a véleménynyilvánításhoz való jog, amely nem könnyen létrehozható, nem fixálható, és folyamatosan megújításra szorul. Egyetemi intézményként feladatunk olyan vitafórumok biztosítása, amelyek során ezek az összetett kérdések szabadon megtárgyalhatók. Az egyre több szinten összekapcsolódó világunk egyik globális intézményeként megtiszteltetés a CEU-nak, hogy egy ilyen fontos és nagy horderejű konferenciát szervez együtt a Google-lal”– mondta John Shattuck, a Közép-európai Egyetem elnök-rektora.

A konferencia szekcióülései többek közt az internetre, mint demokratizáló erőre, a kormányzatokat és a privát szektort érintő kihívásokra, és azokra a kihívásokra fókuszálnak, melyek a véleménynyilvánítás népszerűsítésének valamint védelmének összetettségét érintik. Emellett fórumot teremtenek az egyes nemzeteket érintő esettanulmányok, valamint az átláthatóság és elszámoltathatóság előmozdításáért  tett erőfeszítések bemutatására. A konferencia workshopok keretén belül aktivisták, civil szervezetek és cégek segítik a résztvevőket annak elsajátításában, hogy az interneten szabadon fejezzék ki véleményüket, megőrizzék biztonságukat és személyiségi jogaikat.


A konferencia angol nyelven zajlik. Tolmácsolást nem biztosítanak.

 

Kulcsszavak: média internet

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával

A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.

2024. február 28. 20:26

Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért

Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.

2024. február 19. 11:29

Yettel: 89%-kal nőtt az adatforgalom az előző évi ünnepekhez képest

A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.

2024. január 3. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36