Egyhetes Facebook-bojkottot tart egy amerikai műszaki egyetem
A merész kísérletet az Egyesült Államok északkeleti részén lévő Harrisburg Természettudományos és Műszaki Egyetem vállalta magára. Az egyhetes internetméregtelenítés lényege, hogy az iskola épületében lévő számítógépekről sem a diákok, sem a tanárok nem férhetnek hozzá a különböző közösségi oldalakhoz. Eric Darr igazgató elmondása szerint a szeptember 13-án megkezdődött kísérlet nem büntetés a 800 tanuló számára, csupán az a célja, hogy felhívja a diákok figyelmét az internet mindent behálózó és a mindennapokba beférkőző természetére.
A bojkott ötlete egy múlt héten közétett jelentés kapcsán látott napvilágot, amely szerint az amerikai internetfelhasználók ma már sokkal több időt töltenek a Facebookon, mint a Google-on való keresgéléssel. "Összességében véve, a tanulók támogatják a kezdeményezést és nem háborodtak fel a dolgon" - reagált az igazgató azokra a vádakra, amelyek szerint az iskola "szörnyű dologra kényszeríti a diákokat és megsérti az emberi jogokat".
A Facebook-zár ideje alatt, ha valaki megpróbál az iskolai hálózatról belépni a MySpace vagy Twitter oldalára, akkor egy üzenetet kap, amely szerint az oldal nem elérhető. Az üzenetküldés és az interneten való szörfölés továbbra is lehetséges, ám az azonnali üzenetváltást mellőzniük kell a diákoknak. "Szinte kényszert éreztem, hogy ránézzek a Facebookomra és a Twitteremre, de most ez nem így van" - számolt be élményeiről a 22 éves Ashley Harris, aki szerint a bojkott végre lehetővé teszi számára, hogy az órai feladatra koncentráljon, és ne a laptopját babrálja az előadások alatt.
Adam Ostrow, a Mashable.com internetes híroldal főszerkesztője arra kíváncsi, hogy az egyetem milyen pozitív eredményeket - például nagyobb órai figyelem és aktivitás - tud majd felmutatni az egyhetes "kapcsolat nélküli munka" során. "Nem lehet úgy megfosztani az embereket a közösségi oldalaktól, hogy annak ne legyen valamilyen negatív következménye" - mondta Ostrow, aki szerint a diákok számára nem csupán időpazarlás a Facebook, hanem a társasági élet és az egyetemi feladatok megszervezésének fontos eszköze is.
Ironikus módon az intézmény éppen egy közösségi médiáról szóló találkozónak adott otthont szerdán, amely során még a meghívott előadókat is megviselte a bojkott. "Tényleg a Facebook és a Twitter rabszolgái akarunk lenni? Ha egyszer otthagyod a kéznyomod egy közösségi oldalon, akkor onnan kezdve folyamatosan etetned kell a fenevadat, mert ha nem adsz hírt magadról, akkor megszűnsz létezni" - mondta Sherrie Madia, a Pennsylvania Egyetem Wharton School kommunikációs igazgatója, aki szerint ideje lenne komolyan beszélni a közösségi média, valamint az internetes világ és a való élet közötti egyensúly megtalálásának kérdéséről.
Az egyetem külön kurzust indít a kísérlet kapcsán, és néhány diák tanulmányt is készít majd az élményeiről. Az igazgató ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy egyes diákok a telefonjukról is rá tudnak csatlakozni az internetre, vagy csak átsétálnak a közeli szállodákba a vezeték nélküli kapcsolatért sőt, mivel műszaki egyetemről van szó, lesznek olyanok is, akik már csak bizonyítás kedvéért át is törik a tűzfalat. "Őszinte reakciókat szeretnék kapni" - mondta Darr, aki saját bevallása szerint valószínűleg ugyanúgy fog örülni az egyhetes kényszerpihenő végének, mint akárki más az egyetemen.
Kapcsolódó cikkek
- A pápa áldását adta közösségi oldalakra, de óv is tőlük
- A Google után a Facebook is kapitulált a német adatvédelmi törvények előtt
- 6 milliárd dolláros reklámbevételt könyvelhetnek el az idén a közösségi szájtok
- Internetezők szociális hálózata
- Fekete adatkereskedelem a Facebookon és a Twitteren
- 2.6 millió magyar a Facebookon!
- Okostelefonnal lehet fizetni a Starbucks kávézókban
- A NextChat.hu megkezdte működését
- A Google a Yahoo és a Facebook kezdi az IPv6-os webcímek tesztelését
- Már hétévesen rendszeresen interneteznek az európai gyerekek
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.