Halálra ítélhetik az iráni bloggert

Genda Csongor Zoltán, 2010. szeptember 23. 18:01

A Global Voices cenzúraellenes egyesület legfrissebb közleménye szerint Iránban halálra ítélhetnek egy online naplóírót, mert az hangot adott véleményének az interneten.

A Riporter Határok Nélkül Szervezetnek is tudomása van Hossein Derakhshan esetéről, akit összeesküvéssel, ellenséges államokkal való együttműködéssel, a vallási tételek megsértésével, és iszlámellenes tartalmak közzétételével vádolnak. A blogger még 2000-ben arra kényszerült, hogy elhagyja hazáját, tavaly azonban hazatért, a helyi hatóságok pedig előzetes felszólítás nélkül letartóztatták. Hosseint azóta egy teheráni börtönben tartják fogva, s még a családjával sem tarthatja a kapcsolatot. Az emberjogi szervezet szerint a szóban forgó intézményben rendszeresek a kínvallatások, és az is elképzelhető, hogy halálra ítélik a bloggert.

Iránban azonban nem ő az egyedüli, akit bebörtönöztek nemzetellenes online munkássága miatt, a Riporter Határok Nélkül nyilvántartásában több tucat "jogsértő" iráni naplóíró és újságíró szerepel, akiket véleménnyilvánításuk miatt tartóztattak le a hatóságok.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32