Hárommagos mobilcsip a Marvelltől
A Marvell 1,5 GHz-es, Armada 628 elnevezésű lapkája egyszerre 3 darab ARM processzormagot tartalmaz: ezekből kettő végzi szimultán, vagy felváltva a munka dandárját, ahogyan a kétmagos megoldásoknál ez lenni szokott, míg a harmadik mag egyfelől a rutinfeladatokat látja el, másfelől pedig szükség esetén növeli a teljesítményt. Ez a harmadik processzormag a másik kettőnél energiatakarékosabb, így a készenlét fenntartása, a beszélgetés, vagy az sms-küldés kevésbé meríti majd le az akkut, mint az okostelefonoknál általában.
A hárommagos Armada 628 emellett több újítást is tartalmaz: képes például egyszerre két kijelzőt is működtetni, illetve integrált grafikus magja segítségével 3D és 1080p HD videót is megjeleníteni rajtuk. Szintén újítás az USB 3.0 támogatása, ami igen gyors együttműködést jelenthet a perifériákkal. A processzor állítólag az Android, a Blackberry és a Windows Mobile készülékekkel is kompatibilis, ám azt egyelőre nem tudni, hogy hol találkozhatunk majd vele először.
Kapcsolódó cikkek
- Nvidia: Tegra 3 mobilok március vége előtt
- Új Qualcomm processzor mobiltelefonokhoz
- A Mobile World Congress egyik várható szenzációja: az első Atom-processzoros mobiltelefon
- Energiatakarékosabb és ötször gyorsabb lesz az új Qualcomm Snapdragon
- Nyolcmagos ARM mobilprocesszor
- Az Infineon 4G csipeket gyárt a Nokia új generációs mobiljaihoz
- A Qualcomm megkezdte a mobiltelefonos LTE csipek gyártását
- Intel-Nokia együttműködés
- Kétmagos ARM processzorok érkeznek jövőre az iPhone-hoz és társaihoz
- Micron NAND flash MCP mobiltelefonokba akár 16 GB kapacitással
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.