Meglátszik, ha szeretjük a mobilunkat

Farkas Miklós, 2010. szeptember 24. 08:32

Átfogó online lakossági kutatásban vizsgálta meg az Ipsos a magyar internetezők mobiltelefonhoz való viszonyát. A felmérésben megállapították, hogy a nyomógombos készülékek tulajdonosai inkább érzik elektronikus póráznak a mobiljukat, míg az okostelefonnal rendelkezők sokkal inkább gondolják úgy, hogy az intenzívebb használat szabadságot ad nekik.

Az Ipsos 2010-ben több mint ezerfős online mintán vizsgálta meg a magyar internetezők mobiltelefonhoz fűződő viszonyát. Tizenöt szempont szerint vették górcső alá a felhasználói szokásokat, amelyek alapján a kutatók azt állapították meg, hogy a telefonhoz való attitűdöket sok minden meghatározza – még maga a készülék is.

„Három csoportra osztva az embereket jól látszik, hogy másképpen viszonyulnak a mobiltelefonokhoz azok, akiknek modernebb, érintőkijelzős készüléke van; azok, akik a jövőben szeretnének ilyet vásárolni és azok, akiknek nincs és nem is akarnak ilyesmit a zsebükben hordani” – hangsúlyozta Pintér Róbert, az Ipsos zRt. online stratégiai igazgatója. Hozzátette szignifikáns különbséget lehet felfedezni abban, hogy ki mire használja a készülékét.

A nyomógombos telefon mellett elkötelezettek, és arról váltani nem kívánók közel héttizede szerint a mobil csak telefonálásra való. Az érintőkijelzős készülékkel rendelkezőknek csak a négytizede azonosul ezzel az állítással. Ehhez hasonlóan, az új funkciók bővülését is elsősorban a nyomógombos készülékek elkötelezett használói nézik rossz szemmel. Közülük 27% egyáltalán nem érti, hogy miért kell a mobiltelefonba az a „sok felesleges funkció”. Ugyanakkor ezzel a megközelítéssel az érintőkijelzős készüléktulajdonosok mindössze 8%-a ért egyet. Az arányok alapján megállapítható, hogy az emberek egyre nyitottabbak a mobiltelefonok új funkcióira.  A válaszokat vizsgálva az prognosztizálható, hogy növekszik a már meglévő funkciók használata és elfogadottsága.

Elektronikus póráz?

Meglepő lehet, de sokkal inkább a nyomógombos készülékek tulajdonosai érzik elektronikus póráznak a mobiljukat. Míg közülük közel háromtized ért egyet azzal az állítással, hogy a mobiltelefon elektronikus póráz, addig az érintőkijelzős telefonok tulajdonosainál ez mindössze 18%, sőt 37%-uk egyenesen el is utasítja ezt a kijelentést. Ugyancsak szignifikáns a különbség annak kapcsán, hogy szeretik-e az emberek, hogy állandóan elérhetik őket a telefonon. Az érintőkijelzős telefonok tulajdonosainál 53% ért egyet teljes mértékben ezzel az állítással, - szerintük az intenzívebb használat inkább szabadságot ad a felhasználóknak - míg a nyomógombos telefonhoz ragaszkodóknak csak a 42%-a örül annak, hogy folyton hívható.

A mobilom én vagyok

A kutatás során az Ipsos kíváncsi volt arra, hogy a válaszadók mennyire „azonosulnak” a mobiljukkal („A mobilom kifejezi, hogy milyen is vagyok valójában.”). A hagyományos nyomógombos készülék tulajdonosok közül azok, akik nem szeretnének a jövőben sem váltani az érintőkijelzős készülékekre, nagymértékben elutasították ezt az állítást, 55%-kuk egyáltalán nem értett egyet vele, míg az érintőkijelzős telefonok tulajdonosainál ez az arány 37% lett. A már érintőképernyős telefonnal rendelkező és azt vásárolni szándékozók között pedig nem találni érdemi különbséget. „Minden hatodik válaszadó szerint tehát az, hogy milyen a mobilja, az őt magát is kifejezi.” – emelte ki Pintér Róbert.

Unalmas órákra

Az Ipsos kutatásából az is feketén – fehéren kiderül, hogy az érintőkijelzős mobilt használók egy jó része unaloműzőnek használja a készülékét. Közülük is 19% nagymértékben egyetért azzal az állítással, hogy sokszor halálra unná magát a mobilja nélkül, míg a nyomógombos telefonok híveinek ez csak a 6%-ára igaz.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36