Idén is találkoznak a joomlások
A rendezvényt a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete szervezi. Milyen témákban bővíthetik tudásukat a résztvevők? A Joomla-motorral hajtott céges weblapokat, portálokat a 2011-es trendek figyelembe vételével marketinges szemmel fogja elemezni Gombos Zsolt, az OMA társalapítója. Tóth Tibor, az egyesület elnöke egy objektum-orientált tartalomkonstrukciós készlet, a YOOtheme által kiadott ZOO alkalmazásépítő bővítmény használatának rejtelmeibe vezeti be a jelenlévő hallgatóságot. Az elmúlt hónapokban több népszerű Joomla-sablonklub rukkolt elő saját keretrendszerrel, melyek roppant módon megkönnyítik a sablontervezést, a dizájnt. Ezek összehasonlítása igazi csemegének ígérkezik.
Az egyesület 2008-ban tiszteletbeli tagjává választotta Johan Janssenst, a Joomla! egykori projektvezetőjét. A belga úriember jelenleg a Joomlatools csoport társalapító-ügyvezetője. Ő idén is Budapestre repül, és a Joomla!Napon beszámol a Nooku keretrendszer további fejlesztéséről. Öccse, Tom Janssens is érkezik vele, aki a HTML5 és a CSS3 Joomla! 1.5 alatti használatával ismerteti a hallgatóságot.
Kitekintésül hadd említsük meg, hogy ugyancsak október 9-én találkoznak Veronában az olasz joomlások. Egy héttel később Washingtonban, a Microsoft egyik rehabilitációs központjában konferenciáznak az Egyesült Államok keleti partvidékén élő Joomla-felhasználók. A hónap végén, október 29-én és 30-án kerül megrendezésre az első dán Joomla!Nap, 30-31-én pedig az Egyesült Királyságban rendeznek kétnapos Joomla-konferenciát.
Ezeken a találkozókon nem csak ismereteinket mélyíthetjük el, hanem valóságos kapcsolatokra válthatjuk a fórumokban szert tett online ismeretségeinket. Aki szeretne részt venni az idei magyar Joomla!Napon, annak ajánlatos már most biztosítania a helyét, nehogy lemaradjon róla.
Kapcsolódó cikkek
- 72 óra a Joomla! körül
- Idén is találkoznak a joomlások
- Idén is találkoznak a joomlások
- Összecsapnak a tartalomkezelő rendszerek - a joomlásokat magyarok is képviselik
- Már magyarul is súg a Joomla 1.5!
- Joomla!Nap Budapesten
- Az Apple szállítja a legveszélyesebb szoftvereket
- Egyesületet alapítottak a Joomla! CMS hazai felhasználói
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.