Orosz diákok számítógépes bűnözése Amerikában

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 5. 18:56

Az Egyesült Államok különböző államaiban őrizetbe vettek a hét végén 20 főt és körözést adtak ki 17 ellen számítógépes bűnözés, csalás és pénzmosás gyanújával. Közülük 25 rövid távú munkavállalásra Amerikába érkezett orosz egyetemi hallgató - adta hírül az orosz sajtó hétfőn.

A nyomozás adatai szerint a fiatalok csak végrehajtók voltak: számlákról emeltek le pénzt, és azt Kelet-Európában székelő megbízóiknak juttatták el, maguk csupán 8-10 százaléknyi jutalékot zsebeltek be.

Az orosz őrizetbe vettek 20-23 évesek, a legidősebb 26 esztendős, s mindannyian diákvízummal vannak Amerikában.

A bűnszövetkezet tagjai magánszemélyek és kisebb cégek bankszámláit fosztogatták a 2007 óta ismert Zeus rosszindulatú számítógépes program (trójai) segítségével, és mintegy 3 millió rubelt szedtek így össze.

A gyanúsítottak között csak három amerikai állampolgár van, a többiek az oroszokon kívül Ukrajnából, Moldovából és Kazahsztánból érkeztek.

A fiatalok az orosz lapokban egyetemisták számára meghirdetett munkaajánlatokra érkeztek Amerikába.

A banki machinációkat hamis iratok felhasználásával végezték, s az iratokat egy szintén orosz nőtől, bizonyos Szofija Gyikovától kapták, akit már januárban őrizetbe vettek. Egy Artyom Szemjonov nevű fiatalembert, aki hat útlevelet használt, tavaly decemberben fogtak el.

Az FBI közlése szerint az amerikai őrizetbe vételek csupán részét képezik egy nagyarányú nemzetközi műveletnek, amelyben részt vettek Nagy-Britannia, Hollandia és Ukrajna hatóságai is. Múlt kedden például Londonban 11 észt, lett, fehérorosz, ukrán és grúz
állampolgárt vettek őrizetbe: ők összesen 9,5 millió dollárt csapoltak le idegen számlákról.

A Kommerszant című moszkvai lap értesülése szerint az ukrán hatóságok szeptember végén őrizetbe vettek további öt személyt, akikben a nemzetközi hacker-bűnszövetkezet szervezőit sejtik.

Az Amerikában őrizetbe vettekre az ottani törvények értelmében 30 évig terjedő börtönt szabhat ki a bíróság, de a tapasztalatok szerint jóval enyhébb büntetésre számíthatnak. Így például a szentpétervári Vlagyimir Levint, akit 1995-ben vettek őrizetbe Londonban, s aki bűnösnek vallotta magát 3,5 millió dollár eltulajdonításáért három év börtönnel és 240 ezer dollár bírsággal sújtották.

Kulcsszavak: hacker

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36