Úgy néz ki, lesz XO3 tablet a szegény országok gyermekeinek

Milkovits Gábor, 2010. október 6. 17:10

A Marvell csipgyártó bejelentette, hogy 5,6 millió dollárral támogatja az OLPC nevű szervezetet a fejlődő országok iskolásainak szánt XO 3 tablet számítógép fejlesztésében.

Az OLPC tervei szerint a 2011. januári CES kiállításon már be is mutatják a kész prototípust, amelyről egyelőre nem sokat tudni. A készülék minden valószínűség szerint hasonló lesz az eredeti XO masinához abban, hogy kifejezetten a harmadik világban uralkodó speciális körülményekhez fejlesztik, azaz strapabíró, energiatakarékos és praktikus lesz, illetve kiemelten támaszkodik majd a vezeték nélküli internetre.

Az OLPC projektet irányító Nicholas Negroponte 2009 végén beszélt először az XO tablet-ről. Ígérete szerint az XO-3 2012-től végre valóban felválthatja az első XO-t, amelyet még 2007-ben kezdtek ENSZ-támogatással és a helyi kormányok szerepvállalásával szétosztani egyes fejlődő országok kisiskolásainak. Ráadásul a tervek szerint a készülék végre tényleg 100 dollár körüli összegbe kerülhet majd. A „One Laptop Per Child” (OLPC – „minden gyermeknek egy laptopot”) projektet az internet egyik úttörője, Nicholas Negroponte álmodta meg hét évvel ezelőtt; eredetileg egy olyan készüléket szeretett volna eljuttatni a fejlődő országok szegény iskolás gyermekeinek, amely mindössze 100 dollárba kerül. A non-profit szervezet által koordinált program elég döcögősen indult és az elkészült XO végül jóval drágább lett a tervezettnél, költsége meghaladja a 200 dollárt. A nehézségek ellenére eddig 35 országban 1,4 millió gyermek jutott ilyen ingyen laptophoz, köztük Uruguay összes alsó tagozatos kisiskolása.

Az XO-3 tervezett kulcselemei az érintőképernyő, a beépített kamera, valamint egy indukciós akkutöltő a vezetékes áramot nélkülöző térségek gyermekei számára. Az erős napfényben fekete-fehérre váltó, nagy felbontóképességű színes képernyővel, hajtókarral feltölthető akkumulátorral, vezeték nélküli hálózati képességgel és tartós műanyag borítással ellátott eredeti XO, amelynek Linuxos és Windows XP verziója is létezik,  a tervezettnél valamivel magasabb ára ellenére is igen jól megépített készülék. Olyannyira, hogy a koncepciót lemásoló Asus Eee külön termékcsoportot teremtett a netbook-ok képében, amelyek alacsony árukkal és extra-hordozható mivoltukkal manapság a legnépszerűbb hordozható PC-knek számítanak. Negroponte tavaly arról beszélt, hogy az iparág ehhez hasonlóan az XO-3-at is valószínűleg utánozni fogja, ami az Apple iPad népszerűségét figyelembe véve be is jött neki.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32