Letiltaná a netről a vírusos gépeket a Microsoft

Milkovits Gábor, 2010. október 7. 08:58

A Microsoft egyik vezető biztonsági szakértője azzal az ötlettel állt elő, hogy a szoftvercégnek a szolgáltatókkal közösen ki kellene kapcsolnia, vagy korlátoznia kéne azoknak a gépeknek az internetes kapcsolatát, amelyek veszélyes vírusokkal vannak megfertőzve.

Scott Charney szerint az eljárás hasonló módon működne, mint a járványok esetében a karantén. Szerinte ez lenne a leghatékonyabb eszköz arra, hogy a veszélyes botnet zombi-hálózatokat felszámolják a világhálón. A gyakorlatban ez úgy nézne ki, hogy minden Windows-masinának egyfajta „egészségi bizonyítványt” kellene felmutatnia, ami azt jelentené, hogy a legfontosabb biztonsági javítófoltoknak telepítve kell lenniük, illetve megfelelő tűzfalnak és frissített antivírus-programnak kell üzemelnie rajtuk. Ezen kívül egy külső szűrésen is át kellene esniük, ami bizonyítaná, hogy nincsenek megfertőzve semmilyen ismert vírusprogrammal. Ellenkező esetben az internet-szolgáltató jelentősen korlátozhatná a felhasználó hozzáférését a világhálóhoz, oly módon, hogy például csak a segélyhívó szolgáltatásokat, vagy a megfelelő javítások és antivírus-programok letöltését szolgáló oldalakat érhessék el.

A terv enyhén szólva is aggályokat vet föl: a technikai megvalósítás problémái mellett igencsak nehéz lesz olyan megfelelő jogi környezetet teremteni hozzá, amely nem korlátozza a demokratikus alapjogokat. Több európai országban például törvényben rögzített joga van mindenkinek a megfelelő minőségű internet-hozzáférésre, ami csorbulna egy ilyen jellegű intézkedés miatt. Emellett nehéz lenne kiszűrniük a felhasználóknak, hogy az esetleges vírusfertőzésről szóló üzenetek tényleg megbízható forrásból, és nem pedig maguktól a hackerektől származnak. Mindezeken felül a Sophos vezető biztonsági szakértője, Graham Cluley szerint a Microsoftnak legelőször a saját háza táján kellene rendet tennie, addig ugyanis, amíg a cég szoftverei tele vannak biztonsági résekkel, amelyeket ráadásul nem is mindig foltoznak be időben, aligha kérhet számon naprakész módon teljesen biztonságos masinákat a felhasználóktól.
 

Kulcsszavak: vírus security Microsoft

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32