A Windows Phone 7-tel törne be a Microsoft az okostelefonok piacára

Kiss Ádám Zoltán, 2010. október 12. 07:58

A tét hatalmas, az előrejelzések szerint három éven belül a mobilok 70 százaléka okostelefon lesz.

A Microsoft a mai napon bemutatta a hivatalosan Windows Phone 7 névre keresztelt operációs rendszerét. A szoftver 9 modellen mutatkozik majd be egyszerre, 30 ország 60 szolgáltatójánál. A cég szerint mindent megtettek, hogy az új szoftver elődjeinél felhasználóbarátabb legyen, de azt úgyis csak az idő döntheti el. A piacon egyre nagyobb a nyomás a szoftverfejlesztők irányába, míg a készülékgyártók igyekeznek több vasat is a tűzben tartani. A különböző mobil operációs rendszerek között hatalmas a versengés, a piac pedig gyorsan átalakul. Jellemző adat, hogy a Microsoft a Windows Phone 7-tel tulajdonképpen nem csak meghódítani, de visszahódítani is szeretné a piacot. Mindössze két éve ugyanis a vállalat az okostelefonok piacának nagyjából 15 százalékát birtokolta, ez mára valamivel 5 százalék fölötti értékre esett vissza. Az elmúlt mindössze két évben azonban rengeteg minden történt. A mozgalmas szektorban megjelent egy teljesen új játékos, a megszokott módon agresszív Apple, és rögtön a korábbi Microsoft részesedéshez hasonló szeletet hasított ki a tortából. Szintén arat a már majdnem 20 százalékon álló Android, mely a Google támogatását érezheti maga mögött. A korábbi legnagyobb szereplő, a majdnem 60 százalékos Symbian azonban gyengélkedik, és ez is sokban hatással lehet a piacra. A Nokiánál a hírek szerint alapos rendrakásba kezdtek az egyre inkább visszaeső szoftver fejlesztéséért felelős részlegeknél, ám ennek ellenére gyakoriak a csúszások, az új változatok pedig nem nyűgözik le a felhasználókat. A stabil RIM mellett tehát szinte minden állandó mozgásban van a piacon, és ez hatalmas lehetőséget, vagy nagy bukást is rejthet a részvevők számára. A Microsoft mindenesetre a 18 hónapos intenzív rohammunkával kifejlesztett Windows Phone 7-tel szeretné bebiztosítani jövőjét, mely Európában várhatóan október 21-től, az USA-ban novembertől lesz elérhető.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36