Kiváló magyar tartalmak – eFestival 2010
Ez évben tizedik alkalommal rendezte meg a Magyar Tartalomipari Szövetség a hazai online és multimédia szakma kiváló digitális tartalomfejlesztési gyakorlatát bemutató eFestival versenyt. A 23 tagú zsűri ajánlásával az idei versenyfelhívásra, több mint 100 pályamű érkezett.
Az eFestival az online és multimédia szakma évenként megrendezett rangos eseménye. A versenyen részt vehet bárki, aki az online gazdaságba újonnan lép be valamilyen internetes megoldással, multimédiás alkotással. A verseny célja, arra ösztönözni az alkotókat, hogy minél színvonalasabb, minőségi magyar tartalmat állítsanak elő és szolgáltassanak a felhasználóknak. Az eFestival több nemzetközi versenynek is az előszobája, melyekre a MATISZ támogatásával kerülhetnek be a jelentkezők.
A díjkiosztón Dr. Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára kijelentette, hogy a kiváló tartalmakat előállító kreatív iparágak fontos szerepet kaptak a minisztérium által napokban közétett Digitális Magyarország Vitairatban. A Kormány számít a díjkiosztón megjelentek véleményére és aktív közreműködésére, hiszen az európai tapasztalatok alapján a kreatív iparágak nagymértékben hozzájárulnak a válságból való kilábaláshoz és az új munkahelyek teremtéséhez is.
A nevezés 2010. szeptember 15-én lezárult. Az eredményhirdetésre -ünnepélyes Díjkiosztó Gála keretében- 2010. október 28-án a CreaSpace konferenciát követően került sor.
Kilenc kategóriában 35 díj, továbbá 1 életműdíj került kiosztásra.
Az eFestival 2010 nyertesei:
eLearning / Iskolák kategória
I. helyezett: ekepzes.hu – MS Offices Excel 2007 – WSH Kft.
II. helyezett: matekmindenkinek.hu – Matek Oázis Kft.
III. helyezett: i-Doctum interaktív tananyagcsomag – Balázs-Diák Kft.
eKereskedelem kategória
I. helyezett: jateknet.hu – Játéknet.hu Webáruház Kft.
II. helyezett: alfadrogeria.hu – Reneteonline Kft.
III. helyezett: gumidirekt.hu – Altirex Kft.
eSzolgáltatás kategória
I. helyezett: galeriasavaria.hu – Webshark Kft.
II. helyezett: alberlet.hu – Albérlet.hu Kft.
III. helyezett: szamlazz.hu – KBOSS.hu Kft.
eKultúra / A magyar kulturális örökség digitális megőrzése / eTudomány kategória
I. helyezett: filmhiradok.nava.hu – Neumann Nonprofit Kft.
II. helyezett: huszadikszazad.hu – H.O.W. Project Kft.
III. helyezett: fidelio.hu – Fidelio Média Kft.
Mindennapjaink informatikája / eSzórakozás / Reklám kategória
I. helyezett: telenor.hu – Carnation Zrt.
II. helyezett: raiffeisen.hu – Carnation Zrt.
III. helyezett: saga.hu – SáGa Foods Zrt. / Webshark Kft.
eEgészségügy / eEsélyegyenlőség kategória
I. helyezett: egeszsegkalauz.hu – UBM Medica Magyarország Kft.
II. helyezett: intimzona.hu – Carnation Zrt.
III. helyezett: keruljkozelebb.hu – Carnation Zrt., Próbakő Kommunikáció, Carbon Group Communication
Közérdekű információszolgáltatás kategória
I. helyezett: bkv.hu – BKV Zrt.
II. helyezett: mr1-kossuth.hu – Piarsoft Kft.
III. helyezett: mti.hu – Magyar Távirati Iroda Zrt.
Tematikus szakportálok kategória
I. helyezett: ikea.hu – IKEA Lakberendezési Kft.
II. helyezett: sielok.hu – Síelők Bt.
III. helyezett: vitorlazas.hu – Abfox Kft.
Turisztika / Település kategória
I. helyezett: dunaujvaros.com – DunaNet Design Studio Kft.
II. helyezett: Itthon Otthon Van iPhone alkalmazás – Magyar Turizmus Zrt.
III. helyezett: villanyiborvidek.hu – Villány-Siklósi Borút Egyesület / MKM Marketing Institute Kft.
Különdíjak:
Nívódíj a többéves kiváló színvonal biztosításáért
hazipatika.com – Házipatika.com Kft.
Innovatív tartalom különdíj
NTK Puskatár iPhone alkalmazás – Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. / Neting Informatikai Kft.
Mobil Broker mobilweb szolgáltatás – AFF Csoport
iranyitokepzes.hungarocontrol.hu – Carnation Zrt.
Junior különdíj
darocziandrea.hu – Westerlike Informatikai és Kereskedelmi Kft.
Iskolák különdíj
toldygimnazium.hu – Toldy Ferenc Gimnázium
Az elektronikus gazdaság fejlesztéséért különdíj
szek.org – Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület
Legszórakoztatóbb tartalom különdíj
Fly Fu és Froggy Jump iPhone játékok – Invictus-Games Kft.
Életműdíj:
Krén Emil a Képzőművészet Magyarországon és a Web Művészeti Galéria létrehozásáért.
Felhasználóbarát Honlapok:
Az idei évtől, az előzsűrizés során, FELHASZNÁLÓBARÁT HONLAP minősítési rendszer alapján kerülnek értékelésre a honlapok. A Felhasználóbarát Honlap minősítés 2 évig érvényes, ezt követően viseléséhez újraminősítés szükséges. A Felhasználóbarát Honlapok listája a www.matisz.hu/minositett-honlapok-listaja.510.0.html oldalon található.
A Felhasználóbarátnak minősített honlapok jogosultak a nyertes pályamunkával kapcsolatban a FELHASZNÁLÓBARÁT HONLAP cím viselésére 2 éven keresztül és a díj logójának feltüntetésére a honlapján vagy más online-, illetve offline médiumban.
Nemzetközi versenylehetőségek az eFestival nyertesei számára:
Európai e-Kiválóság Díj
EUROPRIX Multimédia Díj
World Summit Díj
World Summit Ifjúsági Díj
Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj verseny
Az eFestival információi megtalálhatók a www.efestival.hu weboldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Még az idén megújulhat a Budapest portál
- Az iPadeken is elérhető lesz a cenzúrázatlan Playboy
- Médiatanács: frekvenciát nyert a katolikus rádió, az NMHH nem kötelezheti az újságírókat információforrásuk felfedésére
- Az Expertive menedzseli a közmédiumok átalakítását
- Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj - Meghosszabbított nevezési határidő
- Jövő héten indul Rupert Murdoch iPadre tervezett napilapja
- Zsidó sajtótörténeti adatbázist hoztak létre az interneten
- Venezuela kiterjesztette a médiaszabályokat az internetre is
- Az ENSZ az internet szabályozását mérlegelheti
- Fél évet csúszik az internetes hirdetésekre kivetett adó Franciaországban
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.