Érkezik az első színes e-papíros olvasó

Kiss Ádám Zoltán, 2010. november 9. 16:16

Az eddigi olvasóeszközök vagy fekete-fehérek voltak hosszú üzemidővel és kitűnő képpel, vagy színesek, de LCD-k, ezen a felálláson változtat a Hanvon.

Az e-papír kitűnő tulajdonságokkal bír, például nem fogyaszt áramot, ha csak megtekintjük a szöveget, csupán az oldalak váltásakor, illetve rendkívül jól olvasható akár napfényben is. AZ LCD-k sokat fogyasztanak, drasztikusan csökkentik az üzemidőt, és erős fényben rosszul olvashatók. SA két technológia közül mégis ez utóbbit választotta sok nagy gyártó, még olyanok is, akik az e-papírral érék el első sikereiket, mint a Nook. Az új modellek, nem is beszélve az Apple iPadjéről visszatérnek az LCD-hez annak hátrányai ellenére, mégpedig a színes felhasználói élmény kedvéért.

A kínai Hanvon azonban előállt a megújult, immáron színes e-papírral. A termék egy különleges, a színekről gondoskodó bevonattal bír, és bár kezdetben elmarad majd a kiforrott LCD technológia mögött, szép jövő áll előtte. A lassú reakcióidő miatt például csak egyszerűbb animációk megjelenítésére lesz képes, a filmnézésre még nem alkalmas. A 3G és Wi-Fi felszereltséggel jövő márciusban érkező úttörő gép azonban nem lesz olcsó, 9, 68 colos átmérőjével 440 dollár körüli összegbe, éppen egy 16 GB-os iPad árába kerül majd.

Kulcsszavak: e-book

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36