E-könyv az e-könyvről

forrás Prim Online, 2010. november 11. 06:37

Felkerült a digitális plázára az e-könyvet népszerűsítő füzet. Az elektronikus könyv - e-book Kerekes Pál egyetemi oktató írása október elején jelent meg print-eredetiben. A szerző elmondta: az e-book változat már frissebb adatokat tartalmaz, és egy fejezettel bővebb. És mi még az előnye az e-könyvnek? Nem mellékes, hogy éppen fele annyiba kerül.

Az egyetemi előadásokra épülő, fejezetenként is külön olvasható, gyakorlatias írás az elektronikus könyv hazai helyzetét, terjedésének jelenségeit, tendenciáit igyekszik bemutatni. Kerekes Pál szerint a p-könyv (print) és az e-könyv (elektronikus) szakmaiatlan szembeállításában nem kevesen érdekeltek: ezért örül annak, hogy az ő kötete, amely éppen az e-book jelenséget igyekszik körüljárni, példát mutathat. A nyomtatott kiadást közvetlenül követheti a digitális megjelenés, aktualizált, bővített tartalommal. Ez a szabályozott folyamat egy lehetséges kiadói konstrukció, támogatják általában a könyvkereskedők és az olvasók is.

A nyomtatott változatot a könyvesbolti forgalmazás első hetei után mutatta be a Bárka Színházban Sebestyén György, az ELTE tanszékvezetője. A professzor kiemelte: a digitális olvasáskultúra leginkább fejlődés előtti ágazata az elektronikus könyv, és ebben a tárgyban ez az első hazai összefoglaló mű. Véleménye szerint további elemző munkák várhatók az e-book komplexumról, Kerekes Pál könyve inspirálhatja, felgyorsíthatja a témakörben tervezett publikációk megjelenését.

A könyv elektronikus változatát ePub formátumban adja közre a Kossuth Kiadó a Multimediaplaza portálon. A bővülést jelentő új fejezet a magyar könyv felemelkedésének egy fordulópontját elemzi. Címe: Egy XVI. századi magyar könyves esete a média- és rendszerváltással. Projekt alapozás az e-könyv elterjedésének tömegesedése előtt. Mint a címből is látszik, a szerző szerint a régi történetnek vannak mai tanulságai.

A könyv így fejeződik be: „Az e-book nem végállomás, a könyv-expressz robog tovább.” Kérdésre Kerekes Pál így magyarázta ezt a mondatot: „Úgy érzem, a könyv még sohasem volt ilyen magas társadalmi elismertségben, mint ma. Érdemes emlékeztetni: ma már nem papírboltok félreeső sarkában árulják a könyvet, nem is könyvkötők műhelyeiben, mint keletkezése idején, hanem pazar palotákban, vagy a plázákon belül a legkiemeltebb helyeken, tiszta, szép, és rendezett körülmények között. Új könyvtárak épülnek, a régieket felújítják, a berendezéseket kicserélik, a kölcsönzési folyamatokat elektronizálják. A könyv nagyon magas csúcsra jutott, nagyon kell vigyáznunk arra, hogy megőrizze ezt a kitüntetett helyet. Ha a digitalizációhoz az egész könyves szakma nem tud összefogva, egységes alapelvek mentén viszonyulni, óriási lehet a bukás.”

Kulcsszavak: e-book

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32