Visszatáncolt az Apple: mégsem lesz beépített SIM az iPhone-ban

Kiss Ádám Zoltán, 2010. november 22. 18:12

Az Apple korábban megszellőztetett terve a szolgáltatók zsebéből húzta volna ki a pénzt, informálisan megfenyegették a céget, ha nem visszakozik, leállítják készülékei forgalmazását.

A többek között az Apple miattkedvéért bevezetett mini-SIM-ek még csak most kezdenek terjedni, ám a vállalat a múlt hónap végén előállt a beépített SIM ötletével. A lényeg a SIM-kártya telefonba integrálása lett volna, ami a gyártó számára jelentős pozíciójavulást jelentene, a szolgáltatók pedig igencsak megszenvedhetik. A cél vélhetően itt is a forgalom utáni bevételek megcsapolása volt elméletben, akárcsak az iPhone sokat vitatott bevezetésekor.

Az új, kivehetetlen SIM tulajdonképpen egy flash alapú chip lenne írható és fix résszel. A fix, ROM területen tárolnák az egyedi azonosítókat, gyári számot, stb. A másik terület egy írható flash memória lenne, ide kerülnek adataink, telefonszámaink, vagy éppen a vállalattal szerződött szolgáltató hálózati korlátozásai. A Gemalto nevű céggel együtt fejlesztett megoldás elvben számos új lehetőséget kínál, ám egyben jelentősen megköti a felhasználó kezét. A dupla SIM-kártya kezelésére képes készülékek után nehéz nem visszalépésnek tekinteni ezt a megoldást, hiszen előnyeit kivehető formában is kínálhatná, vagy gondoljunk arra, milyen fontos a roaming miatti kártyacsere a nyaralók, sokat utazó üzletemberek számára.

Mégsem ezeknek a szempontoknak a belátása kényszerítette meghátrálásra az Apple-t. Az iPhone bevezetésekor igen keményen fogott szolgáltatók makacsolták meg magukat, mint emlékezetes, a készülék megjelenésekor csak országonként egy-egy szolgáltatóval kötöttek megállapodást a készülékek forgalmazására. Ezzel állítólag a szolgáltatói bevételek egy részére is rátette kezét a gyártó. Ugyanezt nem hajlandóak még egyszer eljátszani, vagy éppen jövőképként elfogadni a szolgáltatók, így nyomást gyakoroltak az Apple-re. A gyártó eddig is a teljes készülékárat megkapta, ami szokatlan a mobilpiacon, ilyen nyereségesség mellett pedig a szolgáltatók megtehetik, hogy lemondanak egy esetleges beépített SIM-mel érkező új iPhone-ról, vagy iPad-ről. A jelek szerint az egységes fellépés megrémítette az Apple-t, és elállt tervétől, hirtelen váltással már nem tervezik a beépített SIM-ek használatát mobil eszközeikben.

Kulcsszavak: iPhone Apple

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55