2010 legjobb találmányai között a fülön hordható kamera
A magazin méltató szavai szerint amikor az ember már azt gondolná, hogy már mindent látott, akkor mindig jön valami friss meglepetés. A Looxcie névre hallgató apró kamera igazi modern képrögzítő eszköz, értelemszerűen szabadon hagyja kezünket, míg HVGA felbontású képeket rögzít. MP4 videoállományokba. Mindezt egy f 2,8-as fényerejű apró optika, automatikus szín és fény kallibráció, 4 GB fedélzeti memória és több mint négy órányi felvételi idő segíti elő. A 199 dolláros apróság headsetként Bluetooth Class 2, illetve Bluetooth V2.1 + EDR kommunikációra képes, HFP 1.5 kompatibilis, két MEMS mikrofont kapott, melyek DSP digitális zajszűrésre is képesek. A felvételekhez azonban nem kell vezetéknéléküli eszköz, sőt a mozgóképeket Micro-USB csatlakozó segítségével USB 2.0-ás portra küldhetjük. Ami azonban igazán ötletes, az nem a gyorsan feltölthető 365 mAh- lítium akku, vagy a 33 méteres vételi körzetben élvezhető hat óra fölötti beszélgetési idő, hanem a megosztás központba helyezése. Az apró Looxcie egy külön gombot kapott, melynek megnyomásával felvételünk utolsó 30 másodpercét azonnal a Facebookra, a YouTube profilunkra, vagy egy előre meghatározott e-mail címre küldhetjük, vagyis a kamera nem csak rendkívül hordozható, de a megosztás terén is verhetetlenül gyors.
A Time 50-es listáján még egy képalkotó eszköz, a Sony Alpha 55 is helyet kapott. A gépet új kategóriát teremtő félig áteresztő tükörrendszeréért, valamint fejlett autófókusz megoldásáért és másodpercenként 10 kép készítésére képes sorozatlövő üzemmódjáért választották be a győztesek közé.
Kapcsolódó cikkek
- Canon Professional Services magyar fotósoknak is
- Nikon D800 36 megapixellel
- A Canon belép a filmiparba
- 4K-s videókat készít a Canon 5D Mark II utódja
- Olympus kompakt 24x-es optikai zoommal és Full HD videóval
- Véget ért a Canon EXPO
- Párizsban a Canon 4K kamera-fényképezője a sztár
- Full HD videó és 360 fokos videofelvétel az új Bloggie Touch-ban
- Öt EISA trófeával gazdagabb a Panasonic
- A Sony öt díjat hozott el a 2010-2011 EISA Awards-ról
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.