Élesedő hírversenyre számítanak a tartalomszolgáltatók
A következő évtized "nagyon kemény lesz mindannyiunknak" - mondta, s egy felvetésre válaszolva megemlítette, alig néhány honlap él meg abból, hogy automatikusan felpakolják a híreket, ahogy a nagy keresők vagy tartalomboltok piaca is kevés szereplős.
A táblagépeket övező várakozást a kilencvenes évekbeli CD-ROM-lázhoz hasonlította; ezt a helyzetet a megérkező ingyenes internet gyökeresen megváltoztatta. Arról is beszélt, hogy eladni elsősorban gazdasági, üzleti információkat lehet; szórakoztató tartalomért szinte képtelenség pénzt kérni. A közmédiumok közös hírportáljáról szólva arra emlékeztetett: a BBC-nél jól működik ez a modell.
Pach Ferenc, az MTI főszerkesztője szerint egy jól működő médiarendszernek szüksége van egy átfogó hír- és képszolgáltatást nyújtó, megbízható, kiegyensúlyozott, szakmailag korrekt hírügynökségre. Megemlítette: a hírügynökségek korábban jól működő üzleti modelljét az internet elterjedése borította fel, hiszen a világháló révén a közzététel után egy másodperccel már olvasható egy anyag; erre a fejleményre máig keresik a választ ezek a cégek.
Weyer Balázs, az Origo főszerkesztője megjegyezte: nekik nem rossz a közszolgálati hírgyár kialakítása, hiszen fokozza a versenyt, ennek révén a hírek iránti érdeklődést, ráadásul így minden médiumnak ki kell találnia, milyen pluszt tud a hírügynökségi anyaghoz fűzni.
Kapcsolódó cikkek
- Y Magazin: iPad-férfimagazint indít a Sanoma
- Orosz elnökválasztás - Szexuális töltetű Putyin-reklámok a neten
- Elhunyt Andrew Breitbart amerikai konzervatív blogger
- Február végétől megújul a Sulinet portál
- Új szolgáltatások és megújult dizájn a Kütyü Magazin weboldalán
- Így neteztünk 2011-ben
- Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
- Fizetőssé teszi internetes tartalmait a jövőben a Neue Zürcher Zeitung
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.