Az ENSZ az internet szabályozását mérlegelheti
A nemzetközi ellenőrző testület felállításának gondolata támogatásra lelt India, Dél-Afrika, Kína és Szaúd-Arábia részéről. Az internet szabályozására vonatkozó javaslat egy, a világszervezet égisze alatt megtartott tanácskozáson, szerdán hangzott el New Yorkban.
A brazil képviselővel szemben az illetékes amerikai, ausztrál, brit, kanadai és belga ENSZ-diplomaták, valamint civil szervezetek és az üzleti világ több képviselői egybehangzóan rámutattak, hogy egy ilyen munkacsoport elszigetelődhet az internet-felhasználás üzleti és a napi, felhasználói szintű realitásaitól. Aggodalmak hangzottak el azzal kapcsolatban is, hogy a felállítani javasolt testületben kizárólag kormányzatok kapnának szerepet, civil szervezetek nem.
A nemzetközi bizottság felállításának kezdeményezői az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának 2010. július 9-én meghozott határozatára hivatkoztak, amely arra hívta fel a világszervezet főtitkárát, hogy kezdeményezzen nyílt és átfogó párbeszédet, valamint fokozott együttműködést az internettel kapcsolatos nemzetközi közpolitikai kérdésekről.
A brazil javaslat ellenzői rámutattak, hogy a "fokozott együttműködésre" való felhívás nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy újabb bizottságot kellene felállítani az ENSZ már meglévő, illetékes testületei (IGF, ICANN, ITU) mellé.
Kapcsolódó cikkek
- Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
- Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást
- Oroszországban nem lesz internet-cenzúra
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Visszakozott az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezetek három beterjesztője a tiltakozás hatására
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (2. rész)
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (1. rész)
- Weboldal a káros és jogellenes tartalmak bejelentésére
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.