Esik odakint? Kérdezd meg a fogkrémedet!
Persze nem csak a fogkrémről van szó. David Carr és munkatársai olyan szuper-mechanikai eszközökön dolgoznak, amelyek valamilyen alapvető tárgyat dinamikus tulajdonságokkal látnak el. Ilyen lehet például a beszélő pénztárca, amely megmondja, hogy miképp is állunk éppen anyagilag. Vagy a fogkrém…
Ami a fogkrémet illeti, ennek az lenne a lényege, hogy az időjárástól függően változtatja majd az ízét. Ha mentolos, hidegebb van odakint, mint az előző nap. A fahéj íz melegebbet jelez. A kék csíkok megjelenése csapadékot jelent. A fogkrém ízének változását egy jelentősen módosított Menta diszpenzer generálja.
A prototípust jelenleg egy Linux számítógéphez kapcsolták, mely ellenőrzi az előre jelzett és az aktuális hőmérsékletet, valamint az íz változásait. A prototípus jelenleg még kezdeti stádiumban van, és Carr még technikai módosításokon dolgozik. Talán egy hálózati csatlakozó, mely kommunikációs csatornaként és keverő egységként is szolgálna, megoldaná a problémát és elérhetővé tenné a terméket.
Ahogy a technológia egyszerűsödik, a „Taste Like Rain” akár az üzletek polcain is megjelenhet a Colgate és Signal mellett. Természetesen a számítógép nélkül. Carr szerint egy ceruzaelem elegendő lesz a működéséhez.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Újabb civil megmozdulás az ACTA ellen
- A német alkotmánybíróság elzárta a PIN-kódokat és jelszavakat a nyomozóhatóságok elől
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.