Számítógép-értékesítési rekord 2010-ben Németországban

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 4. 09:02

Soha még annyi számítógépet nem értékesítettek Németországban mint tavaly: mintegy 13,7 millió személyi számítógép kelt el 2010-ben, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

"Minden szegmensben virágzik a számítógép üzlet" - jelentette ki a számítástechnikai és informatikai ágazati szakmai képviseleti szervezet, a Bitkom elnöke, August-Wilhelm Scheer. "Nagy tételekben vásárolnak mind a lakossági, mind az üzleti felhasználók." Az év végi ünnepi bevásárlási szezon óriási kereslet növekedést hozott.

A szervezet bizakodó az új évet illetően is: becslése szerint az idén a számítógép értékesítés 12,3 százalékkal 15,4 millió darabra bővül.
 
Az értékesítési árbevétel a személyi számítógépek - beleértve a tablet számítógépeket is - 8,2 százalékkal 6,9 milliárd euróra emelkedett 2010-ben. Az idén az értékesítési árbevétel további 6,5 százalékkal nőhet és elérheti a 7,3 milliárd eurót. "Az új, nagy értékű modelleknek köszönhetően az árbevétel a kiélezett árharc ellenére is emelkedik" - mutatott rá August-Wilhelm Scheer.
 
A 2009-es krízisévben a számítógép eladások utáni értékesítési árbevétel csökkent, holott a netbook modellek iránti nagy keresletnek köszönhetően az értékesítési darabszám 6 százalékkal emelkedett.
 
A Bitkom kimutatásai szerint tavaly minden tízedik német polgár vásárolt magának új személyi számítógépet. Az eladott számítógépek 60 százalékát lakossági, 40 százalékát üzleti vagy kormányzati felhasználó vásárolta meg. Az eladott készülékek kétharmada hordozható kivitelű volt, a kisméretű modellek értékesítési darabszáma azonban 12 százalékkal 1,7 millióra esett vissza, ami az érintőképernyős tablet modellek megjelenésére vezethető vissza. A Bitkom adatai alapján 2010-ben Németországban 450 ezer tablet számítógépet értékesítettek.
 
Évek óta első alkalommal emelkedett az asztali számítógépek eladása. A forgalom 6 százalékkal 4,2 millió darabra bővült. A növekedéshez nagyban hozzájárult a gazdasági fellendülés, ami a vállalati szférát ismét készülék beszerzésekre késztette. Megnövekedett azonban a lakossági felhasználók érdeklődése is az ún. "all-in-one" asztali modellek iránt is, amelyeknél a teljes
elektronika, a processzor, a merevlemez és a DVD-meghajtó egyaránt a monitorházba van beépítve.
Kulcsszavak: trend PC

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32