Zöld lámpa: az Intel megveheti a McAfee-t
Az Európai Bizottság jóváhagyta az Intel és a világ második legnagyobb vírusirtó cégének számító McAfee összeolvadását, és ezzel lehetővé válik, hogy a processzorgyártó idővel már a chipbe beépített vírusvédelemmel szállítsa a PC-k hardverelemeit. Ugyanakkor - és épp ezt szolgálta Brüsszel vizsgálódása - nem történhet olyan, hogy az Intel ezzel technológiai előnyhöz juttatja a McAfeet, a termékek nem optimalizálhatók egyetlen vírusirtóra, minden műszaki információt meg kell osztania a konkurensekkel.
Az Intel az engedélyért cserébe vállalta az introperabilitást, s azt, hogy minden érdemi információt megoszt az IT-biztonsági piac többi szereplőivel. Joaquín Almunia versenyügyekért felelős biztos szerint a döntés mindenek előtt a fogyasztók érdekeit szolgálja, de emellett garantálja a versenyhelyzet fennmaradását is.
A McAfee 7,68 milliárd dolláros, és immár finisbe érkezett felvásárlása a legnagyobb akvizíció az Intel 42 éves történelmében.
Kapcsolódó cikkek
- McAfee Mobile Security 2.0: erős biztonság az okos-telefonok és táblagépek számára
- Az Ivy Bridge Xeon E3-1200 v2 processzorok első részletei
- Új mobilbiztonsági megoldásokkal jelentkezett a McAfee
- Új Intel szerverproceszorok március elejétől
- Intel Ivy Bridge Core i3 mikroprocesszorok első részletei
- Úton a Motorola első Atom meghajtású okostelefonja
- Új Intel Xeon E3-1200 v2 sorozatú CPU-k árai
- Első Intel Atom lapkák mikroszerverekhez
- Intel 10-magos Ivy Bridge Xeon-EP processzor 30 MB L3 gyorsítótárral
- Intel Xeon E5 2400-processzorok ára
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).