Mobilkonferencia: élmény veled élni

Vértes János Andor, 2011. március 7. 08:35

"Élmény veled élni" a mottója az április 6-án Budapestre (a Vörösmarty téri üvegpalotába) meghirdetett Smartmobil konferenciának. A nemrégiben lezajlott barcelonai Mobile World Congress kapcsán elmondhatjuk, hogy nem csak a mobil készülékek, hanem a mobil konferenciák, kiállítások jelentősége is nő, a cégek több újdonsággal rukkoltak elő februárban Barcelonában, mint a néhány héttel későbbi, méretében még mindig jóval nagyobb hannoveri CeBIT-en. A Magyarországon most másodszor megrendezett Smartmobile konferencia láthatóan szintén növekedési pályán van, az idei minden előjel szerint jelentős mértékben felül fogja múlni a tavalyit, több, mint 500 résztvevőt várnak.

A tízmilliós Magyarországon 12 millió mobil van forgalomban, és ebből 11 milliót rendszeresen használnak is. A mobilinternet előfizetések száma meghaladta az 1,3 milliót. A készülékek között becslések szerint már 1,5 millió tekinthető okos-telefonnak, míg az új eladásoknál az arány ennél jóval magasabb. A mobil gyorsabban fejlődik és okosodik, mint eddig bármilyen technikai eszköz.

"A Smartmobil konferencia az egyetlen hely, ahol a mobilpiac szolgáltatói, beszállítói, felhasználói, kutatói, elemzői,
szabályozói és Cassandrái egyszerre vannak jelen."- jelentette ki Csermely Ákos, a Smartmobil konferencia társszervezője. "Médiabirodalmak, marketingcégek, tartalomgyártó műhelyek, e- és hagyományos kereskedők, mobil- és tartalomszolgáltatók, alkalmazásfejlesztők, mobilpiaci jövőbelátók, szabályozási szakértők és közgazdasági elemzők,
ugrásra kész kockázati-tőke-befektetők, sikeres és hamvába holt kezdeményezések, önjelölt és valódi mobilguruk, kommunikációs és médiaszakemberek szakmai találkozója.  Itt a helye mindazoknak, akik már felmérték a mobilitás, a kényelem, az azonnali információk, a többcsatornás kommunikáció, a mobil helymeghatározás és fizetés új lehetőségeit. És azoknak is, akik ma még kételkednek abban, hogy az egyszerre okos és szép okos-telefon vagy táblagép az élet sok területét átalakítja:  egészségügy, utazás, turisztika, média, fizetési módszerek, üzleti modellek."

Az Endless és a Média Hungária által közösen szervezett konferencia résztvevői egy sor neves hazai és külföldi szakmeber előadást hallgathatják meg, fórumokon, vagy akár szűkebb körű "folyosói" informális megbeszéleseken is tájékozódhatnak a hazai és nemzetközi trendekről. A részletekről a konferencia www.smartmobilhq.hu weboldalán illetve a Fecabookon lehet tájékozódni.

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32